Mondd, mondd, mondd...!  

Ha keresed, megtalálod, 
Melyik a szó, melyik a sor,
Mely legmélyedből fakad,
S felszínre hoz titkot, bánatot,
Harcot, kalandot
Rútat s gyönyörűt...
Mesélte nekem egy hegedű.... 


Létem tengere 

Hányszor volt már dagály,
S aztán apály......?...
Úgy szeretném látni 
A hullámok nyomát:
Míves íveket, 
Rendezetten, sorban,
Lábam alatt, s távol
A homokban... (Ile St Michel-i emlék) 


Jó tanács magamnak (minden relatív) 

Fogadd el a rendet, fogadd el a káoszt.
Fogadd el, hogyha nem lenne káosz,
nem lenne rend sem.
Ha nem lenne fájdalom,
Nem lenne derű sem.
Ha nem lenne fekete,
Nem lenne fény sem.
A folyó 

Cseppnyi kristályforrások itt-ott-amott,
Siető vizek a sziklákon át,
Találkozások, együtt zubogás,
Majd csendes medret építve haladnak együtt tovább.
Dús folyóra, élettel teltre vigyázz, 
Ne szennyezd be!
Éltet adó, tiszta víz maradjon,
Aranyló, ezüstös csillogás,
Napnak, Holdnak vetülete,
Hullámzó tükre.
S hullámzó tükre fának, virágnak,
Köveknek, homoknak,
Szerelmes pároknak, 
Csintalan lurkóknak..... ..... ..... 


Tudom, hogy nem tudhatom... (60-on túl) 

vajon milyen nehéz és milyen könnyű,
milyen keserves és milyen gyönyörű,
milyen bonyolult és milyen egyszerű,...
lesz még a folyó útja........
De egyvalamit tudok: elérkezik az Óceánhoz,
valami Egyetemességhez...
(Tengerben a csepp, cseppben a tenger....
ez a kettő EGYÜTT : nekem ehhez hasonlítható
az Univerzum)