Energiatakarékossá alakítják át az ajkai kórházat

Egy év alatt, több mint hatszázmillió forintos ráfordítással alakítják át energiatakarékossá az ajkai Magyar Imre kórház épületét az Új Széchenyi Terv keretében - jelentették be az intézmény és a település vezetői csütörtökön sajtótájékoztatón a városban.

Nyári Ildikó, a kórház főigazgatója elmondta: negyvenéves az épület, jelentős felújítás ez idő alatt nem volt; a nyílászárók jelentősen amortizálódtak, előfordult például, hogy ablakokat kellett beszegelni a szél miatt, s az is, hogy bezárt ablakok mellett a beteg takarójára esett a hó.

    
Most, a megvalósítás küszöbén szembesülnek azzal a dolgozók, a betegek, a látogatók, hogy a felújítás kényelmetlenséggel jár; a kórháznak az építkezés alatt működnie kell, a betegellátás nem állhat le - jegyezte meg a főigazgató, toleranciát kérve az érintettektől.    


Schwartz Béla, Ajka szocialista polgármestere felidézte: a kórházat 1970-ben, 700 ággyal nyitották meg; azóta az intézmény több jelentős átszervezésen esett át. 2006-ban például a város a szakorvosi ellátást átszervezéssel a kórházba helyezte, majd a 2007-ben végrehajtott ágyszámcsökkentés erőteljesen érintette az intézményt, de megőrizte jelentőségét a régióban. A településvezető hangsúlyozta: az intézmény több európai uniós pályázatot nyert meg, mindet az elmúlt kormányzati ciklus alatt.    

magyarhirlap.huKissné Börzsönyi Zsuzsanna, a Strabag MML Kft. főépítésvezetője elmondta: a hétemeletes épület homlokzatát korszerű, jó hőszigetelésű alumíniumburkolatra cserélik le; 531 új ablakot építenek be, hatezer négyzetméter felületet korszerűsítenek. Az első ütem a B épületben kezdődött meg, a munkát szakaszolják, hogy a kórházi életet kevésbé zavarják - tette hozzá.    


 A 666 millió forintos beruházás keretében a teljes hosszoldali homlokzati felületre korszerű függönyfalszerkezet kerül. A beépített üvegek a napsütötte déli és nyugati oldalon fényvédő szerkezetből készülnek. Új vízkezelő készüléket építenek be, és korszerűsítik a központi fűtési rendszert is.    

 Az energetikai korszerűsítés a jövő nyáron fejeződik be az ajkai kórházban.   

 
 Nyári Ildikó hangsúlyozta: az állami átvétellel semmi nem változott az ajkai kórházban; azokon a speciális ellátásokon kívül, amelyek miatt eddig is más intézményt kerestek fel a betegek, nem kell más kezelések miatt utazniuk, azokat továbbra is helyben megkapják.

Támogasd az oldalt: https://www.patreon.com/bipolarisvilag



Tetszik a hír? Osszd meg ismerőseiddel!






Tetszik az oldal?




Feltöltő: Korcz Attila
Feltölés időpontja: 2012.07.26. 15 óra 19 perc
Módosítás időpontja: 2012.07.26. 15 óra 23 perc

Forrás: MTI
Kép forrás:

1. kép: egykor.hu

2. kép: egyéb forrás - lásd alt tag - see alt tag





Partner linkek:

Több, mint HACCP: tobbminthaccp.hu

Ne kertelj, kertész vállalkozás:nekertelj.hu