Több mint ezer gyógyszer ára változik októberben

Október elsejével több mint ezer gyógyszer ára változik: 726-nak csökken, 543-nak emelkedik a térítési díja - közölte Bidló Judit, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) ártámogatási főosztályának vezetője hétfőn az MTI megkeresésére

gyógyszertár

A Magyar Hírlap hétfői számában írt a Magyar Gyógyszerészi Kamara számításaira hivatkozva a legutóbbi vaklicit eredményéről. Hankó Zoltán kamarai elnök a lapnak elmondta: a tavaly októberi első vaklicit eredményeként 35 milliárd forintos hatású árcsökkentés valósult meg, az idén áprilisi 20 milliárd forintos, míg a legutóbbi már csak 7 milliárd forintos csökkenést hozott.    

Bidló Judit az MTI-vel azt közölte: összesen 726 gyógyszer térítési díja csökken. Ez a legnagyobb mértékben a koleszterinszint-csökkentőket érinti. Ezek között van olyan termék, amelynek térítési díja 652 forint helyett 157 forint lesz. Ezen felül "nagyon nagy mértékű" a csökkenés még néhány gyakran használt pszichiátriai készítmény esetén is. Ezen készítmények térítési díja átlagosan 20-30 százalékkal csökken. Több vérnyomáscsökkentő készítményért is kevesebbet kell majd fizetni, átlagosan 15-20 százalékkal - mondta a főosztályvezető.    

Az árcsökkenés mellett 543 gyógyszernek átlagosan 4,5-5 százalékkal emelkedik a térítési díja - mondta Bidló Judit, de megjegyezte: a térítési díj emelkedése kizárólag olyan termékeket érint, amelyekből van azonos hatóanyagot tartalmazó készítmény alacsonyabb áron.     

A gyógyszerek többségét nem érintik az október elsejével életbe lépő árváltozások - tette hozzá az OEP főosztályvezetője.


Kérek mindenkit, aki jönne a III. Bipoláris világ találkozóra regisztráljon. 
Regisztráció menete: 

1. Regisztrálunk az oldalra /ha még nem vagyunk tagok/ (ez független a fórumtól) 
http://http://bipolarisvilag.hu/registration/


2. Bejelentkezés saját felhasználónévvel és jelszóval... 
http://bipolarisvilag.hu/login.php 

3. A gyorsmenüben vagy a főmenüben kiválasztjuk az Események menüpontot. 

4.A listából kiválasztjuk a III. Bipoláris találkozót, majd az esemény részletesen-re kattintunk. 

5. Jelentkezés az eseményre, ezek után beállíthatjuk hány vendég fog velünk érkezni. 

Kérem ezzel segítsétek az én munkámat, ugyanis a helyfoglalás miatt fontos tisztázni a létszámot! 


Korcz Attila

az esemény szervezője

Támogasd az oldalt: https://www.patreon.com/bipolarisvilag



Tetszik a hír? Osszd meg ismerőseiddel!






Tetszik az oldal?




Feltöltő: Korcz Attila
Feltölés időpontja: 2012.09.18. 17 óra 33 perc
Módosítás időpontja: 2012.09.18. 17 óra 35 perc

Forrás: MTI
Kép forrás:

1. kép: freeimages.com (sxc.hu)





Partner linkek:

Több, mint HACCP: tobbminthaccp.hu

Ne kertelj, kertész vállalkozás:nekertelj.hu