Wendler Zoltán: Hapsi-bácsi szelektál

  • 2012-09-26 16:24:18
A látogatóink számára oly népszerű Hapsi-bácsi történetek egyik újabbját ismerhetjük meg. A betegségben bár nem érintett, a közösséget mégis támogató, sikeres író Wendler Zoltán, újabb remekművét olvashatjuk a Bipoláris világ Kultúrgyógyszer rovatában. Ezúttal Hapsi bácsi találkozik a szomszédjával...

- Jó napot kívánok szomszéd úr!

Jó, hogy találkoztunk, de nem futottunk össze! Például a munka világában. Érdekes, hogy ott sose látjuk egymást. Persze! Mert maga ki sem látszik a munkából. Én meg nem látom magát a munkától. Nem a saját munkámtól. De! Van nekem is munkahelyem, csak én nem halmozom, mint egyesek. Ugyan már! Maga tényleg elhiszi, hogy nincs munka? Olyan még sosem volt. Legfeljebb úgy álltak hozzá, hogy mások is hozzá férjenek. Vannak, akik máshol ácsorognak. Dehogy a munka mellett! Attól azok nagyon távol állnak. Illetve, távol áll tőlük. Mit tudom én, mi? Nem szeretek sorban állni.

Tényleg! Hová ilyen sietve? Szép tömött szatyor van a kezében. Ja, hogy szemét? Furcsa is lett volna, ha elmentében visz teli tasakot. Bár, már sokan jöttükben sem nagyon izzadnak meg a cipekedésben. Remélem, szelektíven gyűjti! Nem beszélek csúnyán. Azt jelenti, hogy válogatva. Hogyne. Színre színt. Ne komolytalankodjon! Az nem ugyanaz. Gondoljon az unokái jövőjére. Ne tegye tönkre a Földet. Tudom, hogy nincs telke. Nem is arra gondoltam. Glóbusz. Érti már? Jaj, de el van maradva! Nem mustár. Bár abban igaza van, hogy a színe, az állaga emlékeztet valamire.

Szóval, én sem tudom kiválogatni, mert annyi zacskóm nincs otthon, de például az unokaöcsémék falun meg tudják tenni. Dehogy. Nem kerül többe a szemétszállítás. Nekik is csak egy konténerük van. Kuka, ha így jobban tetszik. Okosan csinálják. Van tyúk, malac, nyúl, és minden ami kell. Megesznek azok mindent, ami elrágható. A papír, és ami éghető, az pedig megy a cserépkályhába. A fémet meg odaadják a ... szóval, rendszeresen járnak hozzájuk ilyen vashiányos emberek. A konzervdobozokat is elviszik. Sőt! A múlt hónapban elvitték az ezüst étkészletet, meg a pálinkafőzőt is. Mondtam nekik, hogy ne rézből csinálják, de beszélhet nekik az ember. Miből, miből? Saválló fémből. Ugyan már! És ha nem lesz tiszta a pálinka? Néhány pohár után már mindegy. A fogyasztó sem lesz tiszta.

Apropó! Unoka! A hétvégéken már nem igazán szeretek sétálgatni vele a városban. A múltkor is csavarogtunk egyet. Igazoltattak a rendőrök. Egy ángolt kerestek. Valami Philt. Várjon csak. Mindjárt az eszembe jut a neve. Megvan! Mister Pedót keresték. Akkor engedtek tovább, amikor a gyerek megszólalt, hogy "Papa nézd! Színes bácsik!" Maga mit válaszolt volna a helyemben, amikor a gyerek megkérdezte, hogy miért olyan furcsák? A bohócokat még csak-csak megmagyaráztam. Szóval, nem járok mostanában vele sehová. Inkább itthon játszunk. Olyankor hozatok pizzát és fagyit. Hogyne! Fagyit is lehet. Nem. Tévét nem néz nálunk. Egy sima kábeldarabbal nem jönnek be a mesecsatornák. Nem ért maga ehhez. Csak két szög a falba, a kábelt betekerem dipól alakba, és kész. Ami lényeges, azt meg tudom nézni így is. A többit pedig hallom az emberektől. Higgye el, ma már biztosabb hírforrás, mint bármelyik média. Boldogok a lelki szegények. Maga nagyon boldog ember. Elhiszi, hogy igazak a hírek?

Na! Ide is értünk a konté ... a kukához. Mit dob ki, hogy ilyen tömött a zacskó? A sok csomagolóanyag, mi? Bizony! A csomagolás a lényeg! De ilyen sokra talán nincs szükségünk. Azért olyan drága minden. Fizetjük a csomagolást rendesen. Vagy húsz éve. Pedig ugyebár nem a ruha teszi. Pláne nem az embert. Embert barátjáról. Kellemetlen, ha nincs. Annyit is ér, amennyit a barátja. Miért? Maga az ellenségeitől kér kölcsön? Bár, igaza lehet. Még nem próbáltam, de hát, nincs túl sok barátom. Illetve, volt, amíg nekem is volt. Mára valahogy elfogytak. A sok reklám lehet az oka. Folyton a fogyókúráról papolnak. Pedig nem kövérek az emberek. Ez csak az evolúciós út. Régebben alacsonyabb volt az átlag. Azután megnőttünk. Most pedig fejlődünk a magasságunkhoz. Vastagodunk. Na, jó! Nem mindenki, de az átlag azt mutatja.

Tanult matematikát? Mert, hogy ilyen értelmesen néz rám. Elmagyarázom. Átlagot úgy számítunk, hogy a legkisebbet meg a legnagyobbat összeadjuk és elosztjuk kettővel. Például, ha magánál van húszezer forint ... csak tízezer van? Na jó, akkor folytatom. Tehát, van magánál tízezer forint, nálam pedig nulla, akkor kettőnknek van fejenként ötezer forintja. Lehet bonyolultabban is, de minek? A bonyolultabb, ha minden lakó pénzét összeadnánk, de akkor annyi felé kellene osztani a végeredményt.

Szerintem, ne vonjuk be őket. Most meg hová siet annyira? És az ötezer forintom? Ami magánál van? Így már mindjárt jobb. Most már rohanhat, ha olyan sürgős dolga van. Legközelebb is szívesen segítek. Csak szóljon, ha valamit nem ért. A tanácsadást meg kell fizetni. Attól lendül fel a gazdaság. Legalábbis, az enyém biztosan.


A viszontlátásra!





Tetszik a hír? Osszd meg ismerőseiddel!






Tetszik az oldal?




Feltöltő: Korcz Attila
Feltölés időpontja: 2012.09.26. 17 óra 24 perc
Módosítás időpontja: 2012.09.26. 17 óra 37 perc

Forrás: freeimages.com (sxc.hu)
Kép forrás:

1. kép: freeimages.com (sxc.hu)