A református egyház a családi kötelékek erősítésére indít programot Debrecenben

A családhoz, a házassághoz és a gyermekvállaláshoz kapcsolódó társadalmi viszonyuláson kíván javítani egyéves programsorozattal és tanácsadással több debreceni református gyülekezet.

reformatus.hu

Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke pénteken debreceni sajtótájékoztatón azt mondta: "a programban kitüntetett szerepet kap a jól működő család". Hozzátette, manapság, amikor sokat hallani a párkapcsolatok és családok széthullásáról, az egyház segítő keze különösen jól jöhet. Ma az emberi kapcsolatok erősítésére van szükség - hangoztatta.    

"Az egyház feladata, hogy ne csak jelszavakat közvetítsen, hanem azokat kulcsszavakká alakítva nyisson ajtót ember és ember között" - fogalmazott Bölcskei Gusztáv.    

A gyülekezetek állandó - heti és havi rendszerességű - programjain túl alkalmi rendezvényekkel várják majd azokat, akiknek társkeresési, párválasztási gondjaik vannak, fontosnak érzik házasságuk javítását, vagy gyermeknevelési tanácsokra van szükségük.    

A programok megszervezéséhez 40 millió forint uniós támogatást nyertek el a Társadalmi Megújulás Operatív Program kereteiből. Az elkövetkező időszakban pszichológiai tanácsadást, gyermekvállalásból visszatérőknek munkahely-keresési tréningeket, házassági évfordulós ünnepségeket és nyári tábort is szervez az öt református gyülekezet.

Támogasd az oldalt: https://www.patreon.com/bipolarisvilag



Tetszik a hír? Osszd meg ismerőseiddel!






Tetszik az oldal?




Feltöltő: Korcz Attila
Feltölés időpontja: 2012.10.05. 21 óra 38 perc
Forrás: MTI
Kép forrás:

1. kép: egyéb forrás - lásd alt tag - see alt tag





Partner linkek:

Több, mint HACCP: tobbminthaccp.hu

Ne kertelj, kertész vállalkozás:nekertelj.hu