A magyarok lakosság csaknem egyharmadát érinti a depresszió

Magyarországon a lakosság egyharmada szenved valamilyen szintű depresszióban, köztük vannak szorongásos zavarral küszködők; a népesség hét százalékát súlyos depresszió sújtja - mondta a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke csütörtökön Budapesten egy egészségügyi konferencián tartott sajtótájékoztatón.

onlinegyor.hu

Lehóczky Pál kiemelte: a lelki egészség világnapja az idén a Depresszió, a globális krízis címet viseli. A depresszió komplex, nehezen viselhető betegség, mind az egyén, mind a társadalmak számára. A világban mintegy 350 millió ember szenved depresszióban - hangsúlyozta.
    

Az Állami Számvevőszék az elmúlt hat évről készített jelentésében rámutatott, hogy összességében romlott a magyar népesség lelki állapota, ennek ellenére egyre kevesebb depressziós jut el a szakellátásba. Márpedig, mint kiemelte, a lelki betegségekben szenvedők állapotromlása az egész magyar népesség egészségi állapotára nézve meghatározó. 
    

Lehóczky Pál megjegyezte, hogy a kelet-európai egészségügy meglehetősen orvoscentrikus. Márpedig azt tapasztalta, hogy a betegek állapotát, gyógyulását, közérzetét alapvetően a szakápolók, a szakszemélyzet lelkülete, figyelme, embersége határozza meg. 
     Lehóczky Pál kiemelte: igaz, hogy egy osztály nem működhet orvos nélkül, de véleménye szerint "nem működhet jól" szakápolók nélkül sem. A magyar egészségügyből a legjobban felkészült szakemberek távoznak külföldre, de nemcsak az orvosok, hanem az ápolók, szakdolgozók is. Emiatt vannak helyek, ahol ellátási gondok is vannak.

Támogasd az oldalt: https://www.patreon.com/bipolarisvilag



Tetszik a hír? Osszd meg ismerőseiddel!






Tetszik az oldal?




Feltöltő: Korcz Attila
Feltölés időpontja: 2012.10.19. 19 óra 23 perc
Módosítás időpontja: 2012.10.19. 22 óra 09 perc

Forrás: MTI
Kép forrás:

1. kép: egyéb forrás - lásd alt tag - see alt tag





Partner linkek:

Több, mint HACCP: tobbminthaccp.hu

Ne kertelj, kertész vállalkozás:nekertelj.hu