Kétszázmilliós pályázati forrásból bővítette létszámát a kecskeméti kórház

Csaknem kétszázmillió forintos pályázati támogatásból bővítette létszámát és javította a betegellátás minőségét a Bács-Kiskun Megyei Kórház - közölte az intézmény szóvivője az MTI-vel.

delmagyar.hu

A Társadalmi Megújulás Operatív Program pályázatán korábban elnyert 199,5 millió forint 21 új dolgozó felvételére biztosított lehetőséget - tájékoztatott Horváth Attiláné.    
Jelezte: ezen kívül az uniós és állami forrásból négy mobil csoportot - mozgásszervi és rehabilitációs, klinikai táplálási, decubitus (felfekvés kezelésére, illetve megelőzésére szolgáló) és burnout (a kiégés szakellátását segítő) - is létrehoztak. Ezek a szervezeti egységek további 16 orvos, szakápoló és szakasszisztens foglalkoztatását tették szükségessé.  

  
Az említett álláshelyeken felül 33 ápoló többlettevékenységét tudja finanszírozni a kórház a támogatásból.    


A projekt legfontosabb célja a betegellátás minőségének javítása az intézményben, ezt a létszámfejlesztéssel és a mobil teamek kialakításával sikerült megvalósítani. Utóbbiak révén ráadásul egységes kezelési szemlélet alakulhat ki a létesítményben, ami szakmailag és költséghatékonyság szempontjából egyaránt előrelépést jelent - tette hozzá. Jelentős eredmény a dolgozók megtartása, anyagi elismerésük, mobilitásuk elősegítése is - hangsúlyozta a szóvivő.    


Közölte, hogy a kinevezéssel járó bérköltséget két éven át ugyanebből a mintegy 200 millió forintos összegből tudják fedezni.

Támogasd az oldalt: https://www.patreon.com/bipolarisvilag



Tetszik a hír? Osszd meg ismerőseiddel!






Tetszik az oldal?




Feltöltő: Korcz Attila
Feltölés időpontja: 2012.12.29. 20 óra 17 perc
Módosítás időpontja: 2012.12.29. 20 óra 18 perc

Forrás: MTI
Kép forrás:

1. kép: egyéb forrás - lásd alt tag - see alt tag





Partner linkek:

Több, mint HACCP: tobbminthaccp.hu

Ne kertelj, kertész vállalkozás:nekertelj.hu