Korcz Attila: Az oldal, ha rajtam múlik, túlél engem

Az oldal tulajdonosa és felelős szerkesztője, Korcz Attila szerint az oldal jó úton halad, hogy kiemelkedjen a magán egészségügyi oldalak világából, azonban a betegek és hozzátartozók titkolózása és az országos mentális betegségeket övező tabu rengeteg aláássa a fejlődést, s nem csak a weben, hanem összességében a betegség kezelésével kapcsolatban is. Örömteli, hogy újabb szerződések köttetek meg a tárhely tulajdonos és a portáltulajdonos között.

Korcz Attila

A Bipoláris világ 2006 óta (akkor még Mániás depresszió aktív oldala volt) üzemel. A kezdeti látogatottság hússzorosa manapság a forgalom, és évről évre növekszik az éves átlag a látogatások és a látogatók számát illetően.

- Kifejezetten örülök annak, hogy az oldal immár a hetedik naptári esztendőben jár, bár sosem tudtam olyan hatalmassá és aktuálissá varázsolni az oldal, amilyenre szerettem volna. Azzal tisztában kell lenni, hogy ez nem egy, hanem több egész embert követelne meg és jelenleg én magam a hetem nagyon kis szeletét tudom az oldalra áldozni. Segítőim pedig, akik felé maximális a hálám csak alkalmanként tudnak a közösbe tenni. Ennek ellenére a hazánkban aktuális mentálhigiénés történésekről mindig lehet informálódni.

A Bipoláris világ 2011 óta a hazai weblapok közül a legtöbb információval bír a bipoláris zavarral kapcsolatban.

- Az oldal valóban próbálja maximálisan informálni a betegeket és hozzátartozókat, ám ez nem olyan egyszerű. Sajnos a hálás köszönetek mellett kaptam hideget is az oldalt illetően. Sokak szerint vannak ma már nem releváns információk, valamint számos alternatív terápia nincs feltüntetve. Ezen jelzéseket én is megértem, de sokan nincsenek tisztába azzal, hogy egy ekkora rendszerben 5%-os adatbővítés, annyi munkát igényel, mint 30% új előállítása. Ahhoz, hogy bármivel bővítsek, egy témát végig kell néznem, jobb esetben egyik szerkesztő kollégámnak a téma eddigi tartalmát, a redundancia elkerülése okán. Ez pedig rengeteg idő, ami rengeteg pénz, számomra pedig kiesés. Az utóbbi 1,5 évben kétszer kerültem csődbe, ennek ellenére a Bipoláris világot életbe sikerült tartanom, a színvonal javult, a látogatók száma nőt, de több fejlesztés is elmaradt. Egyszerűen egy-egy modul beépítése költséges, emiatt is maradt el a Hírességek csarnokának építése. Az oldal az én tulajdonomban van, így az én anyagi megingásaim is kihathatnának az oldalra. Ennek ellenére mindent megteszek, hogy az oldal biztonságban és frissen működjön.

A weblap 2011 óta a 3 in 1 Hosting Bt. által üzemeltetett szervereken fut. 2013. február 10.-étől az oldal angol szerverekről magyar szerverekre költözött.

- A 3 in 1 Hosting Bt. üzemeltetése alatt szinte hiba nélkül megy a weblap. Mivel hatalmas letöltések, adatforgalmak nem történnek a weblapon, ezért a 2011-es költözéskor nem láttam szükségét annak, hogy hazai szervert béreljek, az angol szerverek képességei bőven kielégítőek voltak. Mivel a weblapot javarészt Magyarországról és Ukrajnából, valamint az Egyesült Államokból, Romániából, Szlovákiából és Angliából keresik fel, ezért az volt a legfontosabb, hogy egy európai szerveren legyek, de annak helye irreleváns volt. Az amerikai látogatók pedig, kibírnak plusz fél másodpercet azt hiszem. A 2013-as váltás nem az én ötletem volt, a 3 in 1 Hosting Bt. az angol szervereiről lemondott, s azoknak, akik ott béreltek szervert felajánlotta a sokkal jobb és gyorsabb magyar szerverekre való költözést. Ezek a gépek nagyon gyors SSD meghajtókat tartalmaznak, s így a weblap már villámgyors. Nagyon örülök, hogy a 3 in 1 Hosting Bt. ilyen korrekt velem, s nem csak ezen oldallal kapcsolatba. Ez az egyik legnagyobb alapja, hogy velük merek hosszabb távú szerződéseket kötni, fontos ezen kívül a megbízhatóságuk, pontosságuk és segítőkészségük.

A Bipoláris világ ismét szerződést hosszabbított a szolgáltatóval, pontosan két évre.

- Azok, akik weblapot üzemeltetnek, tisztába vannak azzal, hogy milyen fontos ezeknél a műveleteknél a pontosság. Ha nem fizetek időben, leállhat az oldal vagy elveszhet a domain név. Ezért ilyenkor amilyen hamar lehet, rendezem a számlákat. Ezúttal mondjuk kissé komikus volt, hogy azért kellett egy barátommal utaltatnom a számlámra, mert nem volt elég összeg a kártyámon, ám az oldal számomra kiemelten fontos, így a határidő előtt pont egy héttel rendeztem a számlát. A mostani hosszabbítás 2015. május 24.-éig szól, míg a domain nevet 2015 júniusáig birtoklom.

Ezzel 2015-ig realizálódott az oldal működése technikailag és jogilag.

- Az oldal, ha rajtam múlik, túlél engem, bár én lennék a legboldogabb, ha rájönnének a végső gyógyászati módszerre és nem lenne erre a portálra szükség, ám az orvostudomány jelenlegi állapotát ismerve nem reális álom. Én állandóan dolgozom, de egy cseppet se pörgök, napi 10-13 óra munka a szokásos hétköznapi adag. A hétvégéim se szabadok, de akkor én diktálom a tempót. Külső szemlélő számára őrület az életmódom, de számomra nem. Jelenleg a villamrandi.hu fejlesztésén tevékenykedem, amit szintén én fogok tulajdonolni és üzemeltetni. Július elsején indulok. Jelenleg is keresem azon szórakozóhelyet, helyeket, ahol otthont tudok adni a webes szolgáltatáshoz tartozó randikhoz. Remélem túl azon, hogy sok szerelmet fogok elősegíteni némi anyagi biztonságot is szerzek a site-tól. Ami természetesen jó a Bipoláris világ számára is. A villamrandi.hu sikeressége a bipolarisvilag.hu számára is fontos.

Közel egy éve nem történt fejlesztés a Bipoláris világ oldalán.

- Az oldalon való fejlesztések egyelőre szünetelnek, ám a felhasználók azokat sem használják ki, amelyek már a rendelkezésükre állnak. Nem kevés munka van abban, hogy lehessen például a cikkek alá megjegyzést írni, ellenben a felhasználók ezt nem használják. Szinte senki és soha. Pedig már jeleztem, hogy csak a becenevük kerül kiírásra, valamint a profilképük, ha annak a láthatósága láthatóra van állítva. Talán sokakat megzavart, hogy én Korcz Attila felhasználónévvel vagyok a rendszerben, s a próba kommenteknél is ezt láthatták a látogatók. Nyugodtan lehet kommentelni vagy szavazásokat létrehozni becenévvel. A Hírességek csarnoka pedig egy időnyelő gépezet, ennek ellenére még idén szeretném befejezni.

Utoljára 2012. szeptember 22.-én volt megtartva Bipoláris világ találkozó.

- Szeretnék én rendszeresen tartani ilyen találkozókat, de sajnos titkolózó, függöny mögé bújó embereknek nem lehet. Egyesek úgy félnek a betegség vállalásától, mintha fertőző lenne. Legutolsó alkalommal cca. 10 fő volt ott összesen. Kérem szépem, nekem 10 főnek is ugyanannyi energiába telik megszervezni, mint 100-nak, de más az öröme. Nem mintha nem örülnék azoknak, akik eljönnek, de több a munka vele, mint az eredmény.

Az oldal 2011 novembere óta a Facebook-on is jelen van, jelenleg 102 tetszik-et kapott.

- Én mai gyerek vagyok és munkahelyeimen is gyakran bíztak meg PPC-s feladatokkal, így a közösségi megjelenés számomra alap volt. Az, hogy havonta átlag 2000 - 2500 ember, ugyancsak átlag 3000-3400 látogatást generál, s 102 like-ba torkollik, ez mindent elmond. A betegek, de még a hozzátartozók is szégyellik a betegséget. Ez katasztrofális állapotokat tükröz. Én sosem titkoltam a betegségem, és ha valaki emiatt nézett bolondnak áldásom rá. Nem kifejezetten érdekel, ki minek hív vagy gondol, sikeres vagyok és általánosságban elégedett, boldog ember. Nem takarózom lepel mögé. Az, hogy erre a szintre eljusson a magyar betegtársadalom, először a társadalomnak kell felnőni. A mentális betegségek a WHO szerint 2020-ra a munkaképtelenség második leggyakoribb oka lesz, ez tény. Az emberek pedig frusztráltak, feszültek, tele görcsökkel és mentális betegségekkel. Aki nyitott szemmel jár, az láthatja, hogy jó, ha a magyar lakosság egyötöde mondható mentálisan teljesen épnek. Ennek ellenére megy a bolondozás. Van egy zárt facebook csoportunk is, előtte nyitott volt, alig voltunk páran, amióta zárt a csoport folyamatosan pipálgatom ki az új jelentkezéseket.

Számos kérés, kérdés megy az oldal felé arról, hogy hogyan lehet remisszióba kerülni.

- Rendszeresem jönnek érdeklődő levelek. Épp ezért kezdtem el gondolkodni, hogy miként tudnám elmondani az én titkom. Szeretnék még ebben az évtizedben a történetemet könyvbe foglalni, de nem sietek vele sehova. Ám minél előbb szeretnék segíteni, ezért arra gondoltam, hogy cikkeket írok róla. Ez rengeteg idő lett volna. A következő ötlet a hanganyag, de annak a vágása legalább annyira macerás, mint a videó vágás. Most úgy tervezem, a nyáron videókat fogok némi segítséggel készíteni és elmondani nekem hogyan jött össze. Nem kifejezetten a személyemben van a lényeg. A remisszió valóban embert próbáló állapot, de szinte mindenki képes rá, ha tudja a receptet.

Tervben volt, hogy 2013 év elején a Bipoláris közösség egyesületbe tömörül.

-A terv valóban meg volt, de sok mindennek kellett volna összecsengeni. Hogyan merjen az ember egyesületalapításba kezdeni, ha a minimális tíz aláíráshoz is két litániára lett volna szükség. Mivel alapító okirat lett volna a nevek dokumentálva lettek volna. Mindenki titkolózik. Az egyesület rengeteg lehetőséget jelentene a közösségnek, de csukott szemmel nem ülök be a volán mögé, azt hiszem ez érthető. Én továbbra is támogatom az egyesületalapítást, de ehhez nem csak nekem és néhány betegtárs bátorságára van szükség. Sajnos a bipoláris társadalom a titkolózással a saját vitorlájából veszi ki a szelet. Minél kevesebb szó esik a betegségről, annál nagyobb lesz a misztikuma a külső szemlélők számára.

Támogasd az oldalt: https://www.patreon.com/bipolarisvilag



Tetszik a hír? Osszd meg ismerőseiddel!






Tetszik az oldal?




Feltöltő: Babilonia
Feltölés időpontja: 2013.05.17. 18 óra 41 perc
Módosítás időpontja: 2013.05.18. 12 óra 34 perc

Forrás: Bipoláris világ
Kép forrás:

1. kép: Bipoláris világ





Partner linkek:

Több, mint HACCP: tobbminthaccp.hu

Ne kertelj, kertész vállalkozás:nekertelj.hu