Hárommilliárd forint mentálhigiénés fejlesztésekre

Hárommilliárd forintot fordít mentálhigiénés egészségügyi fejlesztésekre a kormány - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten.

A tárcavezető az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) alapító okiratának átadásán elmondta: az intézet fejlesztésére 130 millió forint kormányzati forrás jut, ezenfelül a népegészségügyi programból több mint hárommilliárd forintot költenek mentálhigiénés fejlesztésekre.
   
Egyebek mellett ebből fogják kialakítani a mentális koordinátori hálózatot és egy magas biztonsági fokozatú osztályt is.
   
Balog Zoltán jelezte, olyan területeket tesznek rendbe, amelyek eddig gyengítették a magyar egészségügyet.
  
"Győzelmet ünnepelni jöttünk" - fogalmazott a miniszter. Hozzátette, ugyanaz már nem lesz a helyzet, de semlegesíteni próbálják a korábbi kártételt. Ezzel arra utalt, hogy az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet (OPNI) a szakma erőteljes tiltakozása ellenére 2007-ben bezáratták.
   
A miniszter hozzátette: az új intézmény részben átveszi az egykori OPNI feladatait, de a betegellátásban elsősorban a létrehozandó mentális hálózatra kíván támaszkodni.
   
Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár elmondta, a tervek szerint negyven lelkiegészség-központot kívánnak létrehozni. Közölte, hogy bár az OPAI kevesebb ággyal fog működni, mint elődje, de a mentálhigiénés központok működése segíteni fog az ellátásban. Az államtitkár kiemelte, hogy a mentálhigiénés ellátás újjáalakítása és a leendő rendszer kiépítése a szakmával közösen történt.
   
Németh Attila, a Nyírő Gyula Kórház főigazgató főorvosa elmondta, a kórházban helyet kapó OPAI mindent, ami jó volt, szeretne átvenni az OPNI-ból, hiszen az ott folyó gyógyítást, kutató és oktató munkát sokan nem látták.
   
Több speciális ambulancia - a többi között pszichoonkológia, a szexuálmedicina, az anorexia és a bulimia nervosa (kényszeres evés), a játékszenvedély, a hosszabb rehabilitációs kezelést vállaló drogbetegek detoxikálása - indul majd az intézményben, és itt kap helyet a magas biztonsági fokozatú osztály.
   
A főigazgató azt mondta, lesz elég szakember az intézményben annak ellenére, hogy a pszichiáter hiányszakmának számít. "Nincs üres állásunk" - jelentette ki.
  

A "Lipótként" nevezett OPNI-t 2007-ben, az akkori MSZP-SZDSZ-kormány egészségügyi átalakítása során zárták be. Molnár Lajos szabad demokrata egészségügyi miniszter 2007 márciusában hirdette ki azt a listát, amely a bezárni kívánt intézményeket nevesítette.

Az OPNI bezárásának terve tiltakozáshullámot indított el, mind a szakma, mind a betegképviseletek ellenezték a bezárást. A Magyar Pszichiátriai Társaság akkori vezetése nyomatékosan tiltakozott a tervezett lépés ellen, és az ombudsman is számos állásfoglalásában kifejtette, hogy aggályos egy ilyen komplex intézet bezárása.
   
2009 márciusában kezdte meg működését Budapesten az Országos Pszichiátriai Központ (OPK), amely a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikáján kapott helyet.
   
2012 őszén született döntés arról, hogy a Nyírő Gyula Kórházban kap helyet az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet.
   
A Magyar Pszichiátriai Társaság legutóbbi, márciusi közleménye szerint adottak a feltételek a Nyírő Gyula Kórházban ahhoz, hogy megkezdje működését az OPAI, és támogatják a lelki egészségközpontok létesítését, amelyeknek részben az elsődleges, kisebb részben a másodlagos prevencióban lesz helyük, ugyanakkor leszögezték, ezeket a központokat klinikai szakpszichológusoknak kell vezetniük.

Támogasd az oldalt: https://www.patreon.com/bipolarisvilag



Tetszik a hír? Osszd meg ismerőseiddel!






Tetszik az oldal?




Feltöltő: Korcz Attila
Feltölés időpontja: 2013.06.06. 18 óra 18 perc
Forrás: MTI
Kép forrás:

1. kép: MTI

2. kép: MTI





Partner linkek:

Több, mint HACCP: tobbminthaccp.hu

Ne kertelj, kertész vállalkozás:nekertelj.hu