Arany Andrea és Korcz Attila a Rádió Orient vendége

2013 július 30.-án Óvári Enikő szerkesztő-riporter műsorában a "Köz-Vélemény"-ben a Bipoláris világ szakmai tanácsadója Arany Andrea és felelős szerkesztője Korcz Attila fog interjút adni. A közigazgatás rádiójában ezúttal a bipoláris zavarról, annak nehézségeiről, megéléséről esik szó, valamint arról, hogy hogyan lehet vele teljes értékű életet élni.

A Bipoláris világ szerkesztőségéhez július elején érkezett a felkérés. Mind a két résztvevő úgy vélte, hogy mindenképp kihasználja ezt a lehetőséget, hogy segítséget nyújtson a betegeknek, hozzátartozóknak. Arany Andrea a hozzátartozók megszólításával valamint a betegség szakmai megvilágításával szeretné a hallgatókat, érintetteket segíteni.

Arany Andrea 2009-ben csatlakozott az oldal segítői közé. Később tanulmányai miatt kissé háttérbe szorította az oldalt, de még mindig fontos számára, hogy folyamatosan fejlesztett tudását jó célra hasznosítsa.

A másik vendég Korcz Attila, akinek a neve már szinte összeforrt a betegséggel, így nem érte megleptetésként a megkeresés.


Korcz Attila

- Számomra az ilyen lehetőség arany értékű. Fontosnak tartom, hogy minél többet beszéljünk erről. Ahhoz képest, hogy fejlett nyugati gondolkodást és nagy liberalizmust és megértést, elfogadást hirdető népnek tartjuk magunkat, ez a tabuk országa. Az emberek még mindig a rossz szocialista beidegződések áldozatai.

Egy mentális beteg ugyanolyan hasznos és teljes értékű tagja lehet a társadalomnak, mint bárki más. Túl azon, hogy saját néha kegyetlen és fájdalmas időszakaimról is nyíltan beszélek, megemlítem, hogy én hogyan dobtam le magamról a betegség láncát, sőt hogyan fordítottam hasznomra. - Korcz Attila

A Rádió Orient az OrientPress Hírügynökség, a közigazgatás hírszolgáltató rádiója. A műsorvezetője Óvári Enikő aki hétről hétre érdekes és hasznos hírekkel látja el a hallgatókat. Ezúttal egy több százezer embert érintő betegség témáját fogja feszegetni. Érdemes tudni, hogy a magyar lakosság cca. 1%-a szenved bipoláris zavarban (100000 fő), s családtagjaik is közvetlen érintettek, így ez a műsor sokak számára lehet hasznos.


A műsor az orientpress.hu -n lesz hallgatható. Ajánljuk minden érintettnek és a betegség iránt érdeklődő számára.

 

orientpress.hu

Támogasd az oldalt: https://www.patreon.com/bipolarisvilag



Tetszik a hír? Osszd meg ismerőseiddel!






Tetszik az oldal?




Feltöltő: Korcz Attila
Feltölés időpontja: 2013.07.21. 17 óra 57 perc
Módosítás időpontja: 2013.07.29. 18 óra 47 perc

Forrás: Bipoláris világ
Kép forrás:

1. kép: egyéb forrás - lásd alt tag - see alt tag

2. kép: Bipoláris világ

3. kép: Bipoláris világ





Partner linkek:

Több, mint HACCP: tobbminthaccp.hu

Ne kertelj, kertész vállalkozás:nekertelj.hu