Csak kisebb részt az oktatás a felelős a középiskolások vizsgaeredményeiért

A középiskolások vizsgáinak eredményeit főként a génjeik határozzák meg, az oktatás csak kisebb részben felelős - állítja egy tanulmány, amely a jövő oktatáspolitikáját tervező brit minisztérium figyelmét is felkeltette.

A kutatás szerint az öröklött intelligencián múlik a kamaszok teljesítményének csaknem 60 százaléka a 14-16 éves korban letett középiskolai vizsgákon, miközben az egyéb faktorok, mint az iskolai teljesítmény, egyharmad részben játszik szerepet az eredményekben - ismertette a The Daily Telegraph online kiadása csütörtökön.
   
A tanulmány egy kilencvenes évek közepén végzett hosszú távú elemzésen alapult, amelyben 11 ezer Angliában és Walesben született iker vett részt. Az eredmények arra utalnak, hogy a géneknek nagyobb jelentősége lehet a gyerekek tanulmányi előmenetelében, ahogy egyre idősebbek lesznek.
   
A Telegraph szerint a londoni King\'s College Pszichiátriai Intézetében dolgozó amerikai Robert Plomin professzor, a tanulmány vezetője már meghívást is kapott az oktatási minisztériumba, hogy tájékoztassa az illetékeseket a kutatás eredményiről. A lap úgy véli, ez arra utal, hogy egy jövendőbeli oktatási reformnál a tárca komolyan mérlegeli a tanulmány megállapításait.
   
Plomin egy interjúban arról beszélt, hogy a tanulók megbélyegzésétől tartva az oktatási intézményrendszer túl gyorsan elhessegette a genetikai hatások figyelembe vételét. A tudós azonban rámutatott: a kutatási eredmények alapján a gyerekek egyéni igényire lehetne szabni az oktatást, ahelyett, hogy egységes keretben kellene megfelelniük a követelményeknek.
   
A genetikai vizsgálatok már egészen fiatal korban kiszűrhetik, hogy mely tanulók szorulnak segítségre bizonyos tárgyakban.
   
"A gyerekek pontosan ismerik egymást: tudják ki a játékos és kinek vág az esze" - tette hozzá Plomin.
   
A professzor szerint amennyiben ismerni lehetne a gyerekek genomját, számos betegséget meg lehetne jósolni és meg lehetne előzni. Génjeik ismeretében úgy lehetne hozzájuk szabni a tanítást, hogy átsegítse őket a tanulási nehézségeken.
   
Korábbi tanulmányok ismételten kapcsolatba hozták a géneket az IQ-val, ám a legutóbbi kutatás azt sugallja, hogy a kettő közötti kapcsolat felerősödik a kor előrehaladtával.
   
Plomin úgy véli, az IQ örökölhetősége az élet során lineárisan nő. Harminctól 40, 50, 60, egyesek szerint 80 százaléka örökölhető. "Valószínű, hogy a kis genetikai különbségek az életünk során egyre nagyobbak lesznek a környezetünk és a genotípusunk kölcsönhatása révén. Legegyszerűbben úgy lehetne elmagyarázni, hogy az éles eszű gyerekek többet olvas, és olyanok társaságát keresi, akik szintén többet olvasnak" - magyarázta a professzor.  

Támogasd az oldalt: https://www.patreon.com/bipolarisvilag



Tetszik a hír? Osszd meg ismerőseiddel!






Tetszik az oldal?




Feltöltő: Korcz Attila
Feltölés időpontja: 2013.07.27. 14 óra 35 perc
Forrás: MTI
Kép forrás:

1. kép: freeimages.com (sxc.hu)





Partner linkek:

Több, mint HACCP: tobbminthaccp.hu

Ne kertelj, kertész vállalkozás:nekertelj.hu