Teljes élet - mániás depresszióval

Hullámvasúthoz hasonlítható a mániás depresszió, amikor a beteg hol magas, hol pedig nagyon mély hangulati fázisba kerül. A betegség a tudomány mai állása szerint nem gyógyítható, de gyógyszeres kezelés és rendszeres pszichoterápia mellett az állapotuk egyensúlyban tartható és teljes életet élhetnek, mint azt elmondta a Rádió Orient vendége, Korcz Attila, aki a bipolarisvilag.hu oldalon keresztül nyújt segítséget sorstársainak. Arany Andrea pszichológus véleménye szerint nem szégyellni és titkolni kell a betegséget, hanem a páciensnek és hozzátartozójának is úgy kell felfogni, mint egy náthát vagy cukorbetegséget.

orientpress.hu

A depresszió nyomott hangulattal, kóros levertséggel, evési, alvási zavarral járó állapot. Gyakori a szorongás és az önvád, ami ha hosszabb ideig tart, orvosi kezelést igényel. A depresszió pszichoterápiával jól kezelhető, amikor is az okok feltárása a cél, vagy súlyosabb esetekben hangulatjavító szerekkel kezelhető. A mániás depresszió ezzel szemben két szakaszból áll, az egyik a depresszió, a másik a felhangolt, mániás állapot. Ez a két állapot keveredhet és akár órákon belül is változhat - ismertette a betegségeket Arany Andrea pszichológus.

A mániás depressziót régóta ismerik világszerte, nagy nevű művészek is szenvedtek a betegségben. Többek között Van Gogh, Marilyn Monroe, Amy Winehouse is mániás depressziós volt. Gyógyszeresen kezelni az 1950-es években kezdték. Korcz Attila szerint, aki szintén érintett ebben a betegségben, a nagy különbség az agy információ áramlásában rejlik, depresszióban lecsökken, mániában pedig felpörög ez a folyamat. A depressziós fázis nem különbözik a sima depressziótól, a mániás rész viszont egy nagyon cselekvőképes állapot, rengeteg ötlete van ilyenkor a páciensnek, felelőtlenül költekezik és létesít szexuális kapcsolatot, agresszívvá válik, keveset alszik, ami végül a beteg kiégéséhez vezet. 

A mániás állapot jelentkezésének gyakorisága és időtartama változó, egyénfüggő, de ha már diagnosztizálták a betegséget, akkor megkezdődik a célzott kezelés, ami csillapíthatja a mániás állapot jelentkezésének gyakoriságát. A betegség diagnosztizálásában segíti a szakembereket egy úgynevezett bipoláris teszt, ami hasonló a depressziót vizsgáló teszthez, de rákérdeznek a hangulatváltozásokra, ami bizonyítéka a bipolaritásnak - mondta Arany Andrea. Nagyon ritkán kisgyerekeknél is előfordul, esetleg 30-40 éves korban, de leggyakrabban kamaszkorban üti fel a fejét ez a betegség.

Korcz Attilánál is 18 évesen depresszióval kezdődött a betegség, az első orvos iskolakerülőnek nézte, majd egy magánorvos észrevette a súlyos depressziót, amire kapott egy nagy adag antidepresszánst, aminek következtében látványosan javult állapota, viszont a kezelés "túlfutott" és kihozta nála a mániás állapotot. Törekedni kell a mániás állapotokat a lehető legritkábbra csökkenteni, mert nagyon leterheli az agyat a felpörgetett állapot. A művészek is ilyen állapotban alkottak nagyot és egyébként szeretik is ezt az állapotot.

A környezetüknek viszont nehéz elviselni, de a hozzátartozó nem tehet semmit. Arany Andrea azt javasolja a családtagoknak, hogy kerüljék a konfliktushelyzeteket a mániás szakban lévő családtaggal, mert az ilyen beteg minden, felé irányuló kritikát agresszíven fogad. A depressziós fázisban lehet rájuk hatni, és rávenni őket, hogy forduljanak orvoshoz, mert azt nehezebben élik meg. Korcz Attila úgy véli, a mániás állapotban lévőt legfeljebb meg lehet próbálni becsalni egy pszichiáterhez, magától nem megy, hisz nagyon jól érzi magát, esetleg még könnyű droghoz vagy alkoholhoz is nyúl. Anno édesanyja is hasonló módon, trükkösen csalta be a kórházba. A legjobb, ha azzal próbálják rávenni a beteget, hogy valamiben olyan jó, hogy erre már kíváncsiak a pszichiátrián is. 

Azaz kezelés vagy vizsgálat miatt sosem menne be egy mániás beteg a kórházba, de ha ott valamit bizonyíthat, amire képes, akkor talán. Ám ezzel óvatosan kell bánni, hiszen érzékenyebben viselkednek, gyakran szeretetteikkel bizalmatlanabbak, mint az idegenekkel. Aktuális állapottól függ, hogy mennyire megvezethető egy beteg a jó ügy érdekében. 

A stúdió vendége szerint a mániás szakasz hihetetlen jó érzés, utána persze rájön mit tett tönkre, kinek ártott. A történetekre pedig ő is mindig emlékezett és fel is vállalta tetteit. A pszichológus szerint a beteget a mindenhatóság érzése jellemzi a mániás állapotban és tetteinek súlyával nincs tisztában. A legnagyobb sokkot az okozza, ha a beteg ebből az állapotból rögtön a depressziós fázisba megy át, ahol szembesül tettei következményével, ami nagy lelki terhet jelent számára.


Fontos kérdés az ilyen páciensek életében a gyermekvállalás. A kutatások jelenleg is folynak arról, hogy öröklődik-e a betegség. Az utódok 5-25 százaléka viszi tovább a betegséget vagy a hajlamot. Arany Andrea szerint, ha bipoláris beteg vállalkozik gyermekvállalásra, folyamatos orvosi felügyelet alatt kell állnia, mert vannak olyan gyógyszerek, amelyek szedhetők ilyenkor is. Nagy az esélye viszont a szülés utáni depressziónak és az éjszakai nem alvás előidézheti a mániás állapotot. 

Korcz Attila véleménye az, hogy vállalni kell gyereket, ahogy őt is vállalták szülei, édesapja szintén ebben a betegségben szenvedett. A Rádió Orient vendége szerint "önmagunkkal kell elsősorban lelki egyensúlyban lenni, megfigyelni mi tesz depresszióssá és mitől válok mániássá". Önmagunk megismeréséhez ajánlja Popper és Müller Péter könyveit, valamint a bőséges és kiváló magyar pszichológiával foglalkozó szerzők műveit, amelyek szerinte nagyon hasznosak mind a betegeknek, mind az egészségesnek. 


A betegség jelenleg nem gyógyítható, csak szinten tartható. Korcz Attila a gyógyszereknek köszönhetően 7 éve tünetmentesen él. Az antidepresszánsok sora kifogyhatatlan, de a hangulatstabilizálásában a Lítium hozott áttörő eredményt, ami mellékhatásként megzavarhatja a pajzsmirigyműködést. "A gyógyszer által nyújtott előnyök felülírják az esetleges mellékhatásokat" - hangsúlyozta Korcz Attila.


A lakosság nem igazán ismeri ezt a betegséget, összemossák a depresszióval vagy az elmebetegséggel. Nem tudnak mit kezdeni a mániás állapottal. A stúdió vendége másodszor volt kórházban ezzel az állapottal, amikor ?alkut kötött az úrral, ha jobban lesz, ő is segít másokon?. Másnap jött a főorvos, aki Lítiumos terápiára állította át, amitől javulni kezdett. Ígéretét megtartva hozta létre a bipolarisvilag.hu honlapot, ami 2006-óta működik. Az oldal folyamatos fejlesztés alatt van és egyre népszerűbb. Az ilyen betegek kreatívabbak, mint mások és a honlapra feltölthetik művészi alkotásaikat is. Augusztus közepétől videóüzenetek is elérhetőek lesznek az oldalon, amellyel Korcz Attila szintén segítséget szeretne nyújtani a hozzá hasonló betegeknek. 

Nagyobb trauma esetén különösen nagy figyelemre van szükségük a mániás depressziósoknak. A magyar lakosság mintegy egy százalékát érinti ez a betegség, de a közvetlen hozzátartozókkal együtt már 300.000 embert és mégis csukott szemmel nézünk a problémára. Félnek az emberek és a hozzátartozóik is felvállalni. A stúdió vendége felvállalta munkahelyén is betegségét, szerinte nincs mit szégyellnie és sokkal egyszerűbb, mintha titkolóznia kellene. A pszichológus véleménye is az, hogy úgy kell elfogadni, mint egy náthát vagy egy cukorbetegséget, ami állandó gyógyszerszedést igényel. 

A bipoláris mindenre képes, funkcionálisan bármit el tud látni, sőt a kreativitásának köszönhetően egyes területeken még sokkal többet is - mondta Korcz Attila. Neki a kreativitás a lételeme, ebből él. A művész világban ez gyakori betegség, mániás szakban sokan vizionálnak, ilyenkor alkotnak nagyot, zenében, festészetben, mivel gyorsan pörögnek gondolataik. Ebben az állapotban gyakorta fogyasztanak alkoholt vagy nyúlnak drogokhoz, hogy ne legyen vége ennek az állapotnak - mondta el Arany Andrea.

A rádió adás meghallgatható itt.

forrás: orientpress.hu

Támogasd az oldalt: https://www.patreon.com/bipolarisvilag



Tetszik a hír? Osszd meg ismerőseiddel!






Tetszik az oldal?




Feltöltő: Korcz Attila
Feltölés időpontja: 2013.08.01. 21 óra 59 perc
Módosítás időpontja: 2013.08.01. 22 óra 15 perc

Forrás: egyéb forrás - lásd alt tag - see alt tag
Kép forrás:

1. kép: egyéb forrás - lásd alt tag - see alt tag





Partner linkek:

Több, mint HACCP: tobbminthaccp.hu

Ne kertelj, kertész vállalkozás:nekertelj.hu