Ismerős arcok a Prima Primissima jelöltek között

Idén is kiosztják a Prima Primissima díjat. A 2003 óta kiosztásra kerülő díjak 10 kategóriában találják meg a szakterületenként kiemelkedő eredményeket elérő szakembereket, művészeket.

A 2013-as díjakra (Prima Primissima, Prima) az Oktatás és köznevelés kategóriában két népszerű és elismert mentálhigiénés szakember a jelölt. Dr. Bagdy Emőke szakpszichológus és Pál Ferenc mentálhigiénés szakember, katolikus pap már közvetve is adott  a Bipoláris világ számára pozitív, építő tanácsokat. Őtőlük számos információt kaptunk, amely segítette a szerkesztői munkát. Tevékenységük valóban sokak számára jelent lehetőséget a lelki egészségük megszerzésére, megőrzésére.

Dr. Bagdy Emőke szakpszichológus szakmai pályafutása

1968-tól az Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézetben (később: Országos Pszichiátriai és Neur

ológiai Intézet) dolgozott pszichológusként, 1982-től Klinikai Pszichológiai Osztály vezetőjeként; itteni működését klinikai pszichológiai és pszichoterápiás szakigazgatóként fejezte be.
1985-ban kezdte a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen a pszichológiai oktatás megszervezését, itt volt a Személyiség és Klinikai Pszichológiai Tanszék vezetője (1987-1994), a Debreceni Orvostudományi Egyetemen pedig 1985-től 1987-ig az orvosi pszichológia oktatója. A ?90-es évek közepén tevékeny szerepet játszott a szupervízori szakirány hazai meghonosításában.

1994-től 2001-ig a HIETE klinikai pszichológiai tanszékének tanszékvezető tanára volt.

2000-től a Károli Gáspár Református Egyetemen tanított, 2004-ig tanszékvezetőként. 2005-től ugyanitt intézetvezető volt 2010-ig. 

2010-től pedig a Személyiség és Klinikai Pszichológiai Tanszék professor emeritusa.

Több száz tanulmányt írt, sok könyvet írt vagy szerkesztett, 1200-1300 előadást tartott (több mint félszázat idegen nyelven), számos ismeretterjesztő írást jelentetett meg.

Pál Ferenc életútja, munkássága

Fiatalkorában aktív, később főállású sportoló volt a Budapesti Vasasnál. Volt válogatott kerettag, 1987-ben pedig felnőtt magyar magasugró bajnok lett. 

1996. június 15-én szentelték pappá Esztergomban. Szentelése után előbb káplánként szolgált Terézvárosban, majd Rákoskeresztúron, 2002-től plébánosként Óbudán. 2011-től plébánoshelyettes Angyalföldön. 2005-től a SOTE Mentálhigiéné Intézet munkatársa. 2011. augusztus 20-án a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki.

Pál Ferenc papi pályafutásának kezdetétől tart heti rendszerességgel hittanórákat, előadásokat fiataloknak pszichológia, teológia és mentálhigiéné témakörében. Az előadások tematikája meglehetősen tág, érinti a spiritualitást és a társadalomtudományokat, a közösségi és családi konfliktusoktól, a személyes lelki egyensúly kérdésein és a párkapcsolati-házassági problémákon át a transzcendenciához fűződő kapcsolat problematikájáig terjed.

A 2000-es évtized második felétől kezdve több munkája megjelent nyomtatott formában. Az előadások első két évének anyaga mellett több kötetet publikált, valamint számtalan pszichológiai témájú kiadvány társszerzője volt.













































kiegészítés forrás: Wikipedia

Támogasd az oldalt: https://www.patreon.com/bipolarisvilag



Tetszik a hír? Osszd meg ismerőseiddel!






Tetszik az oldal?




Feltöltő: Korcz Attila
Feltölés időpontja: 2013.09.29. 20 óra 16 perc
Módosítás időpontja: 2013.09.29. 20 óra 22 perc

Forrás: MTI
Kép forrás:

1. kép: MTI

2. kép: MTI

3. kép: MTI

4. kép: MTI





Partner linkek:

Több, mint HACCP: tobbminthaccp.hu

Ne kertelj, kertész vállalkozás:nekertelj.hu