Évente több százezer fiatalkorú halála elkerülhető lenne

Évente több százezer fiatalkorú halálát lehetne megelőzni, ha nagyobb figyelmet fordítana a világ a tinédzsereket veszélyeztető egészségügyi kockázatokra - olvasható az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán nyilvánosságra hozott jelentésében.

Az ENSZ szakosított szerve szerint a 10 és 19 év közöttiek körében a gyakran alkoholos befolyásoltság vagy droghasználat következményeként elszenvedett közlekedési baleset, valamint az AIDS és az öngyilkosság számlájára írható a legtöbb haláleset. Egyedül 2012-ben mintegy 1,3 millió fiatalkorú vesztette életét, az elhalálozások többsége azonban elkerülhető lett volna. A WHO szerint épp ezért sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni a tizenévesek célzott megsegítésére és a megelőzésre.
"A világ eddig nem szentelt elegendő figyelmet a fiatalkorúak egészségére" - mutatott rá Flavia Bustreo, a WHO főigazgató-helyettese, hozzátéve, hogy külön a fiatalok számára egy átfogóbb orvosi ellátásra lenne szükség.
A világszervezet egészségügyi intézete szerint sok országban létezik az a téves feltevés, hogy a fiatalkorúaknak ritkábban vannak testi vagy lelki problémái. Széles körben elterjedt az a vélemény, hogy a társadalom fiatal tagjainak - kivéve a túl korán teherbe esőket - kevesebb egészségügyi kockázattal kell számolniuk. Ez azonban csak egy mítosz, amelyen túl kell lépni - hangsúlyozta a WHO.
A szervezet adatai szerint a világon jelenleg 1,2 milliárd fiatalkorú - azaz 10 és 19 év közötti - él. Jane Ferguson, a WHO tudományos munkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy a korcsoportot érintő gondoknak és veszélyeknek - a többi között a túlzott alkoholfogyasztásnak, a kevés testmozgásnak és a rossz táplálkozásból eredő túlsúlynak - felnőttkorban az egészségre nézve "pusztító következményei" lehetnek. A szervezet úgy látja, hogy sok országban az eddiginél lényegesen többet kell tenni a tinédzsereket sújtó szorongás és depresszió ellen. Ezek a problémák gyakran öngyilkossághoz vezetnek, amely a fiatalok körében világszerte a harmadik vezető halálok.
A WHO jelentése szerint több tanulmány is alátámasztja, hogy a lelki bajokkal küzdő emberek felénél az első tünetek már 14 éves kor körül megjelennek.
Az ENSZ szakosított szerve ezenkívül a fiatalkorúak ellen elkövetett erőszakra is felhívta a figyelmet, amely a légúti fertőzések után az ötödik vezető halálok a korcsoporton belül.
A tanulmány kiemelte azt is, hogy közlekedési balesetekben háromszor több serdülő fiú hal meg, mint lány. A gyengébb nem 15 és 19 év közötti képviselői körében elsősorban a terhesség alatt vagy szülés közben felmerülő komplikációkkal összefüggésben veszítik még mindig sokan az életüket. Ezen a téren azonban az utóbbi években - különösen Ázsiában és Afrikában - sikerült jelentősen csökkenteni a halálozási arányt - jegyezte meg a WHO.

Támogasd az oldalt: https://www.patreon.com/bipolarisvilag



Tetszik a hír? Osszd meg ismerőseiddel!






Tetszik az oldal?




Feltöltő: Korcz Attila
Feltölés időpontja: 2014.05.17. 15 óra 19 perc
Forrás: Informed
Kép forrás:

1. kép: freeimages.com (sxc.hu)





Partner linkek:

Több, mint HACCP: tobbminthaccp.hu

Ne kertelj, kertész vállalkozás:nekertelj.hu