Nyolc óra előtt ne kezdődhessen a tanítás!

Vezető gyermekgyógyászati szakértők szerint a felsősök és középiskolások tanóráinak később kéne kezdődniük, hogy a gyerekek elegendő alvásmennyiséghez jussanak.

Az American Academy of Pediatrics szakértői véleménye szerint ideális esetben az első órának fél kilenckor, vagy annál is később kéne kezdődnie - ennek ellenére ez az amerikai iskolák csak alig 15 százalékában valósul meg.

"A tanóráknak reggel nyolcnál előbb semmilyen körülmények között nem lenne szabad elkezdődniük - nyilatkozta Dr. Judith Owens, az akadémia által kiadott szakértői áttekintés szerzője - A legtöbb gyerek ugyanis súlyos alváshiányban szenved a korán kezdődő órák miatt, ami jelentősen kihat az egészségi állapotára, az iskolai teljesítményére és az általános kedélyállapotára".

"Ez rendkívül fontos probléma. Vannak gyerekek, akiknek ahhoz, hogy időben beérjenek az első órájukra, reggel ötkor kell kelniük" - nyilatkozta Dr. Marcel Deray floridai alvásspecialista.

"A legtöbben persze azt mondják erre, hogy feküdjenek le időben, de ez nem olyan egyszerű, mert a szervezetünk közbeszól. A pubertás környékén ugyanis a természetes alvásciklus megváltozik, emiatt a tinédzserek általában nem képesek este tizenegy előtt elaludni."

"Ennek oka, hogy a tinédzserek szervezete később választja ki az álmosság kialakulásáért felelős melatonint, mint a felnőtteké. Ráadásul a tinédzserek alvásigénye nagyobb is, mint azt a legtöbben gondolnák. A tinik esetében ugyanis a kilenc-kilenc és fél óra alvás a kívánatos."

A legtöbb általános- és középiskolában ennek ellenére bevett szokás, hogy nyolc óra előtt kezdik meg az első, vagy nulladik órákat. "És ez ráadásul a becsengetés idejét jelenti, az iskolába való eljutáshoz szükséges időt figyelembe se veszik" - tette hozzá Dr. Owens.

Az Egyesült Államokban nemrég nyolc középiskolában bevezették a későbbi iskolakezdést, és ezekben az iskolákban valamennyi diák jegyei javultak, ezen kívül a tanulók kevesebbet hiányoztak és a balesetek aránya is jóval alacsonyabb volt az esetükben a későbbi kezdésnek hála.

A részletes szakértői vélemény a Pediatrics című orvosi szaklapban olvasható.

Támogasd az oldalt: https://www.patreon.com/bipolarisvilag



Tetszik a hír? Osszd meg ismerőseiddel!






Tetszik az oldal?




Feltöltő: Korcz Attila
Feltölés időpontja: 2014.09.07. 21 óra 50 perc
Forrás: Medipress
Kép forrás:

1. kép: freeimages.com (sxc.hu)





Partner linkek:

Több, mint HACCP: tobbminthaccp.hu

Ne kertelj, kertész vállalkozás:nekertelj.hu