A szieszta javítja a memóriát

Már egy rövid, egyórás alvás is egyértelműen javítja az emlékezőképességet a Saar-vidéki egyetem kutatói szerint. A tanulmány a Neurobiology of Learning and Memory folyóirat áprilisi számában jelent meg.

alvás

Német kutatók 41 önkéntest vizsgáltak meg, akiknek szavakat és szópárokat kellett megtanulniuk. Ezután megvizsgálták, mire emlékeznek, majd a résztvevők egyik fele aludt, a másik filmet nézett. Az alvás után a sziesztázók jóval több szópárra emlékeztek, mint a filmnéző kontrollok.

Már egy rövid, 45-60 perces alvás után is az emlékezés ötszörösére javul - foglalták össze az eredményeket, pontosabban persze nem az emlékezőtehetség lesz jobb, hanem az összehasonlításban nem romlik, vagy csak alig.

A kontroll csoport, mely filmet nézett, amíg a másik csoport aludt, utólag sokkal rosszabbul tudott emlékezni az előzőleg tanult szópárokra, mint az alvók. Ők a szundítás után ugyanolyan jó teljesítményt nyújtottak, mint az alvás előtt, amikor a fogalmakat megtanulták.

Már egy rövid déli alvás az irodában, vagy egy szieszta az iskolában jelentősen javítja a tanulási eredményt, ezért mindenütt, ahol az emberek tanulnak, az alvás pozitív hatását komolyan meg kellene gondolni.

Kurzschlaf verbessert die Gedächtnisleistung/aerzteblatt.de

Támogasd az oldalt: https://www.patreon.com/bipolarisvilag



Tetszik a hír? Osszd meg ismerőseiddel!






Tetszik az oldal?




Feltöltő: Korcz Attila
Feltölés időpontja: 2015.04.14. 1 óra 23 perc
Forrás: Informed
Kép forrás:

1. kép: pixabay.com





Partner linkek:

Több, mint HACCP: tobbminthaccp.hu

Ne kertelj, kertész vállalkozás:nekertelj.hu