Miniszteri biztos: idősügyi jelzőrendszerre van szükség

Magyarországon idősügyi jelzőrendszer kialakítására van szükség, amelynek a jogszabályi kereteit a szociális törvényben kell lefektetni, annak módosításakor - hangoztatta Jeneiné Rubovszky Csilla, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) idősek szociális alapszolgáltatásainak infokommunikációs fejlesztésért felelős miniszteri biztosa kedden Szombathelyen.

idős

A szociális hét elnevezésű rendezvénysorozat nyitóelőadásában a miniszteri biztos hangsúlyozta: Magyarországon több mint 475 ezer 80 évesnél idősebb ember él, 2050-ig várhatóan a lakosság 26 százaléka lesz 65 évesnél idősebb, ami nagyon komoly kihívást jelent az egészségügy, a nyugdíjrendszer és a szociális ellátórendszer számára.
   
Hozzátette: 2012-ben 132 ezer szépkorú - 80 évnél idősebb - ember igényelt valamilyen segítséget a szociális ellátórendszertől, egy év alatt 62 ezerrel nőtt a számuk, és ez a tendencia tovább tart.
   
Elmondta, a Segítő kezek elnevezésű modellprogram keretében - amelybe Budapest belvárosa és Kisvárda mellett Szombathely is bekapcsolódott - azt vizsgálták, hogyan lehetne úgy segítséget nyújtani az időseknek, hogy azok az életminőségüket megőrizve minél tovább a megszokott környezetükben, az otthonukban maradhassanak, de ne érezzék úgy, hogy magukra hagyták őket.
   
Jeneiné Rubovszky Csilla előadásában, amelyet szociális területen dolgozó szakemberek előtt tartott, úgy fogalmazott: a program során elkészített országos hatástanulmányból az derült ki, hogy az idősek számára a fizikai és a szellemi hanyatlás, az életkor előre haladásával együtt járó betegségek, az elesettség, a családtagoktól és a segítőktől való függés, az időskori depresszió mellett a magány jelenti a legnagyobb problémát.
   
Kitért arra, javíthatna a szépkorúak életminőségén, ha minél szélesebb körben elsajátítanák az internet és a Skype, valamint az okostelefon használatát, illetve az is, ha egy olyan vészjelző karperecet hordhatnának, amelynek segítségével nemcsak orvosi vagy rendőri segítséget kérhetnének, hanem az folyamatosan mérné a vérnyomásukat is, így még azelőtt vészjelzést adna le, hogy a rosszullét bekövetkezik.
   
A miniszteri biztos elmondta: a Segítő Kezek programba közfoglalkoztatottakat és önkéntes közösségi szolgálatot teljesítő diákokat vontak be.
   
Tapasztalataik szerint nagyon gyorsan képesek megtanítani az időseket az informatikai eszközök alapvető használatára - mondta.
   
Szólt arról is, hogy az infokommunikációs eszközöket nem szociális rászorultság, hanem életkor alapján ingyenesen biztosítják a modellprogramba bekapcsolódó idősek számára.

Támogasd az oldalt: https://www.patreon.com/bipolarisvilag



Tetszik a hír? Osszd meg ismerőseiddel!






Tetszik az oldal?




Feltöltő: Korcz Attila
Feltölés időpontja: 2015.05.07. 17 óra 14 perc
Módosítás időpontja: 2015.05.07. 17 óra 14 perc

Forrás: MTI
Kép forrás:

1. kép: pixabay.com





Partner linkek:

Több, mint HACCP: tobbminthaccp.hu

Ne kertelj, kertész vállalkozás:nekertelj.hu