Rétvári Bence: lelki megújulásra van szükség

Megkezdődött a Kárpát-medencei Magyar Lelki Segítő Szolgálat háromnapos hálózatépítő konferenciája pénteken Berekfürdőn. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a megnyitó áhítat után azt mondta: a 20. századi magyar történelem rendkívül hányattatott volt. Az államtitkár az alaptörvényt idézte, amely szerint Magyarországnak lelki megújulásra van szüksége.

Budapest

Az államtitkár úgy fogalmazott: a kormány számára a kormányzás nem csupán mérnöki munka, nem csak az állami bevételek újraelosztásáról, hanem sokkal többről szól, a nemzet lelkével épp annyit kell törődni, mint a pénztárcájával.

A konferenciára, amelyet első alkalommal rendezett meg a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, Erdélyből, a Felvidékről, a Délvidékről és Kárpátaljáról is érkeztek résztvevők. Az esemény közvetlen célja a Kárpát-medence magyarságának mentális megújulását segítő hálózatok létrehozása, a hálózatépítés folyamatának gyorsítása.
   
Rétvári Bence utalt az alaptörvény szövegére, amely szerint: Magyarország gazdasága az értékteremtő munkán és a vállalkozás szabadságán alapszik. Az értékteremtéssel kapcsolatban példaként említette egyebek között az érettségi feltételéül szolgáló iskolai közösségi szolgálatot, amelynek célja, hogy a fiatalok "belekóstolhassanak" az önkéntességbe. Kiemelte: jóval több gyermeknek kellene hit- és erkölcstant tanulnia, hiszen a hittel rendelkezők könnyebben megállják helyüket az életben. Utalt arra, a kormánynak segítenie kell, hogy a fiatalok itthon találják meg életcéljukat, közösségüket, segítenie kell nekik gyökeret ereszteni, és akkor kevesebben fogják külföldön keresni boldogulásukat.
   
Sepsi Enikő, a Károli Gáspár Református Egyetem dékánja köszöntőjében elmondta: a mentálhigiénés hálózat egyre kiterjedtebb működését szolgáló együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá a Nemzetstratégiai Kutatóintézettel. Beszámolt arról, hogy az elkövetkező öt évben az egyetem továbbra is feladatának tekinti a testi-lelki egészség fenntartását, célul tűzte ki az egyházi jelleg erősítését, a minőségi oktatást és a piaci jelleg erősítését. Megemlítette: 2016-tól nyolc szakmai műhellyel működő kiválósági képzési központ is létrejöhet, egyben reményét fejezte ki e terv megvalósulása iránt.
   
Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese egyebek mellett arról beszélt, hogy a világ legfrissebb boldogságindex-tesztjén Indonézia, Mexikó és India maga mögé utasított náluk gazdaságilag fejlettebb országokat, például Svédországot is. A trianoni utódállamok többsége - köztük Magyarország is - a sereghajtók közé tartozik. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet feladatának tekinti e tendencia megfordítását és a magyarok "életigenlésének" visszahozását. Kiemelte: ha a magyar nemzet biztos jövőt akar magának a Kárpát-hazában, akkor azt az ősi tudást és keresztény alapelvet kell szem előtt tartani, amely a magyarság fennmaradását eddig biztosította, "így lehetünk boldog és egészséges magyarsága a világnak."
   
A konferencián Grezsa Ferenc, a KRE Pszichológiai Intézetének adjunktusa a Kárpát-medencei Magyar Lelki Segítő Szolgálat program előzményeiről, jövőbeli terveiről beszél, Bagdy Emőke professzor előadásában pedig az aktuális világban elmagányosodott, elidegenedett egyén hiányállapotait, az ebből való kilábalás lehetőségeit mutatja be.
   
Az MTI-hez eljuttatott sajtóközlemény szerint a különböző lelki, illetve lelki gyökerű viselkedészavarok a Kárpát-medencei magyarságban is széles körben elterjedtek. Az önkárosító magatartásformák, a teljes problémahalmaz mérséklése a nemzeti megújulás záloga, amelynek egyik előfeltétele a segítő hivatású szakemberek határokon átívelő együttműködése, munkájuk összehangolása, továbbá a humán segítői területeken dolgozók szakmai kompetenciájának növelése, ismereteik bővítése. A KRE Kárpát-medencei Magyar Lelki Segítő Szolgálat programja figyelemmel követi és támogatja a lokális mentálhigiénés programokat, valamint a földrajzi és időbeli távolságok áthidalására internetes forrásközpontot is működtet - olvasható a sajtóközleményben.

Támogasd az oldalt: https://www.patreon.com/bipolarisvilag



Tetszik a hír? Osszd meg ismerőseiddel!






Tetszik az oldal?




Feltöltő: Korcz Attila
Feltölés időpontja: 2015.10.04. 3 óra 05 perc
Forrás: MTI
Kép forrás:

1. kép: pixabay.com





Partner linkek:

Több, mint HACCP: tobbminthaccp.hu

Ne kertelj, kertész vállalkozás:nekertelj.hu