Ötmilliárdból javították a rehabilitációs ellátást a Dél-Dunántúlon

Mintegy ötmilliárd forintot költött tizenkét egészségügyi intézmény és alapítvány a rehabilitációs szolgáltatások infrastrukturális fejlesztésére a Dél-Dunántúlon egy 2012-ben kezdődött és a napokban záruló projekt keretében - tájékoztatta a Pécsi Tudományegyetem (PTE) az MTI-t.

Pécsi Tudományegyetem

A felsőoktatási intézmény közleményében azt írta: az általa vezetett konzorcium az európai uniós és hazai pályázati támogatást élvező beruházássorozat részeként új ingatlanok építésével, meglévők felújításával és bővítésével több ezer négyzetméteren biztosította a gyógyítási feladatok ellátásának 21. századi feltételeit.
   
A kórházak és alapítványok emellett számos, a rehabilitációhoz szükséges eszközt, orvosi műszert, a gyógytornát, mozgásterápiát segítő felszerelést vásárolhattak - tették hozzá.
   
Kitértek arra: a projektben érintett orvosi szakterületek a rehabilitáció szinte teljes spektrumát lefedik, a konzorciumi partnerek a mozgásszervi, neurológiai, pulmonológiai és kardiológiai kezelések mellett pszichiátriai rehabilitációval, szenvedélybetegek gondozásával is foglalkoznak.
   
A legfontosabb az volt, hogy a Baranya, Somogy és Tolna megye alkotta régióban élő több százezer ember számára tegyék lehetővé a fizikai és mentális képességeik minél nagyobb mértékű visszanyerését egy esetleges egészségkárosodást követően - közölték
   
A PTE kiemelte: kulcsfontosságú, hogy egy betegség vagy baleset után a lehető leghamarabb megkezdődjön az érintettek utókezelése, a projektnek köszönhetően ennek feltételeit az egész régióban sikerült megteremteni.
   
A fejlesztésekben az egyetem mellett a Kallódó Ifjúságot Mentő Missziós Támogató Alapítvány (Mőcsény-Zsibrik), a Tolna Megyei Balassa János Kórház (Szekszárd, Szekszárd-Palánk), a Bethánia Rehabilitációs Otthon Alapítvány (Siklós-Máriagyűd), a nagyatádi és a szigetvári kórház vett részt. Tagja volt a konzorciumnak a Baranya Megyei Önkormányzat Közegészségügyi, Narkomán Fiatalokat Gyógyító-Foglalkoztató Közalapítványa (Pécs, Pécsvárad, Kaposvár), a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház, a mohácsi kórház, a Leo Amici 2002 Addiktológiai Alapítvány (Komló), a Komlói Egészségcentrum Nonprofit Kft. és a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház (Mosdós, Töröcske).

Támogasd az oldalt: https://www.patreon.com/bipolarisvilag



Tetszik a hír? Osszd meg ismerőseiddel!






Tetszik az oldal?




Feltöltő: Korcz Attila
Feltölés időpontja: 2015.12.03. 22 óra 11 perc
Forrás: MTI
Kép forrás:

1. kép: wikipédia





Partner linkek:

Több, mint HACCP: tobbminthaccp.hu

Ne kertelj, kertész vállalkozás:nekertelj.hu