Pusztít a drog és az alkohol

  • 2015-12-20 14:40:09
Egyre nő a halálozási arány a középkorú fehér amerikaiak körében - állapították meg szakemberek, ennek hátterében az öngyilkosság, a kábítószer élvezet és a túlzott alkoholfogyasztás áll.

alkohol

A Princeton Egyetemen dolgozó Anne Case és az idén közgazdasági Nobel-emlékdíjjal kitüntetett Angus Deaton szerint a 45-54 éves korosztályon belüli halálozási arány fél százalékkal növekszik évente 1998 óta.

Az amerikai tudományos akadémia lapjának (PNAS) online kiadásában közölt tanulmány szerint a növekedés azzal lehet összefüggésben, hogy az 1990-es évek végén egyre hozzáférhetőbbé váltak egyes receptre kapható fájdalomcsillapítók.

Az Egyesült Államokbeli halálozási arány már több mint egy évszázada csökkenést mutat, elsősorban a közegészségügyi intézkedéseknek és a fejlődő orvosi kezelésnek köszönhetően.

Korábbi tanulmányok szerint a fájdalommal küzdő fehér páciensek gyakrabban használnak kábító fájdalomcsillapítókat, és követnek el öngyilkosságot, amikor fizikai vagy lelki nehézségekkel találják szemben magukat.

A szakemberek szerint a végzettség is meghatározó tényező: a tanulmány azt mutatja, hogy a diplomás fehérek halálozási aránya egészen alacsony, míg a csupán középiskolai végzettségűeknél 736 haláleset jut százezer emberre.





Tetszik a hír? Osszd meg ismerőseiddel!






Tetszik az oldal?




Feltöltő: Korcz Attila
Feltölés időpontja: 2015.12.20. 15 óra 40 perc
Forrás: pixabay.com
Kép forrás:

1. kép: pixabay.com