Minden rákbetegnek találkoznia kellene pszichológussal

Ugyan egyre több onkológiai osztályon érhető el kifejezetten a daganatos betegekkel foglalkozó pszichológus, ám még bőven van hová fejlődni. Egyrészt abban, hogy a szakorvosok felismerjék: nem elég műteni vagy gyógyszert adni a betegeknek, a betegséggel járó szorongást, lelki hullámvölgyeket is kezelni kell. Másrészt abban, hogy a betegek és a családtagok elfogadják: nem a "bolondoknak? van szükségük pszichológusra.

 A szakemberek a mindennapokat alapvetően meghatározó problémákban segítséget tudnak nyújtani: velük át lehet beszélni azokat a kérdéseket is, amelyeket esetleg még családi körben sem mer előhozni valaki, továbbá a szorongás oldásában, a feszültség csökkentésében, a stresszel összefüggő alvásproblémák kezelésében, a mindennapok megélésében, a nyomasztó betegségtudat leküzdésében is számíthatunk a pszichológusokra. 


Egy daganatos beteg aktuális státuszának éppúgy a része a lelkiállapota, mint a laboratóriumi eredményei. Ezt vallják a fővárosi Egyesített Szent István és Szent László Kórház Onkológiai Centrumában, ahol évek óta minden egyes új beteggel pszichológiai állapotfelmérő tesztet is kitöltenek, hogy felmérjék miként áll hozzá az onkológiai kezelésekhez, mennyire szorong, milyen lelki nehézségeket, esetleg fizikai tünetekben is megnyilvánuló problémákat okoz számára a daganatos betegséggel vagy a kezelésekkel járó stressz.

tuzmadar


- Az új betegeinkkel a pszichológiai szűrőkérdőívek kitöltése több előnnyel is jár. Egyrészt közvetítjük feléjük az üzenetet, hogy számunkra fontos a betegek közérzete is, másrészt felmérjük, hogy aktuálisan kinek van, vagy a jövőben kinek lehet szüksége pszichológus segítségére. Elmondjuk, hogy milyen egyéni vagy csoportos foglalkozásokra van lehetőség a kórházban vagy az osztály mellett működő Tűzmadár Házban. Nem utolsó sorban pedig a beszélgetés révén bizalmat építünk: mivel mindenkit megkeresünk, csökken a pszichológiával szembeni előítélet a páciensekben, nagyobb az esély rá, hogy azok is, akik aktuálisan nem igényelnek törődést, krízis esetén tudni fogják, hogy fordulhatnak hozzánk, így felveszik velünk a kapcsolatot - számol be gyakorlatukról Rohánszky Magda onkopszichológus.


A láz mellett a stressz is számít


Rohánszky Magda megjegyzi: indokoltnak tartanák, hogy minden onkológián egységesen végezzenek pszichológiai állapotfelmérést, s legyen a mentális állapot követése is a klinikai rutin része - igaz, ennek akkor van értelme, ha az adott osztályon utána a megfelelő pszichológiai ellátást is megkaphatja az, akinek szüksége van rá. Ez egybecseng a Nemzetközi Pszichoonkológiai Társaság (IPOS) 2010-ben közzétett szakmai ajánlásával is, miszerint a légzés, a pulzusszám, a vérnyomás, a testhőmérséklet és a fájdalom mérése mellé a kórlapra kellene kerülnie a pszichológiai-érzelmi problémákat jelző distressz szintjének is. 


Rohánszky Magda 8 éven át elnökként vezette a Magyar Pszichoonkológiai Társaságot (MPOT), ez idő alatt az aktív tagok számos orvosi kongresszuson vettek részt előadóként, hogy a szakorvosok szemléletformálásán keresztül a kezelés, a betegvezetés szerves részeként fogadtassák el a pszichológiát. Egyre több osztályon gyakorlat, hogy az onkológiai munkacsoport (onkoteam) tagja a pszichológus is, jelen van a viziteken, ezáltal napi kapcsolatban lehet a betegekkel. Nemcsak az orvosokat kell meggyőzni a pszichológia létjogosultságáról, hanem a pácienseket is. "Nem elég, hogy rákbeteg vagyok, még bolondnak is gondolnak.? Ezt a kijelentést még mindig lehet néha hallani a betegek részéről, ami egyet jelent: továbbra is sokan nem tudják, mit is tud kínálni a pszichológia.


Hiányzó beszélgetések


A Bács-Kiskun Megyei Kórház Onkoradiológiai Központjában is részese a pszichológus az onkológiai orvoscsoportnak. Erről dr. Molnár Mária pszichiáter, onkopszichológus azt mondja: ezáltal azok a betegek is a látóterükbe kerülnek, akikkel egyébként a kezelőorvos révén nem kerülnének kapcsolatba. "A pszichológiai foglalkozás nem negatív minősítés és nem is kiváltság: az onkológiai ellátás szerves része? - szögezi le a főorvos.


- Tapasztalatunk szerint a daganatos betegek 30 százalékának lenne szüksége konkrét pszichológiai támogatásra, pszichoterápiára vagy gyógyszeres kezelésre. Összességében pedig a betegek 50-60 százaléka kerül valamikor a betegsége során olyan helyzetbe, amikor alkalomszerűen igényelné a lelki támogatást, hogy egy-egy konkrét problémáját átbeszélhesse egy szakemberrel - mondja Molnár Mária. Hozzáteszi: akivel egy-két alkalommal találkoznak, ezek a beszélgetések az esetek nagy részében a felvilágosításról szólnak. Azaz a pszichológus végzi el azt a munkát, amire a zsúfolt onkológián nincs lehetőség: elmagyarázza a kezelés menetét, a döntések hátterét, beszélget a beteggel, kifejti azokat az információkat, amelyeket a gyors orvosi vizit során vagy az írott betegtájékoztatóból nem értett meg valaki vagy nem volt alkalma megkérdezni. 


A főorvos megerősíti azt a sok páciens által is panaszolt tapasztalatot, hogy a betegek sokszor érzik úgy, hogy nincs elég információjuk, nem tudtak kérdezni. Ez részben a zsúfoltságból, részben pedig abból is adódik, hogy az onkológiát sokan élik meg olyan stresszként, ahol azt is elfelejtik, hogy mit akartak kérdezni vagy arra konkrétan mit is válaszolt az orvos.


 - Sokszor az aktuális helyzet tisztázása, átbeszélése is olyan megnyugvást hoz a betegeknek, hogy miután megértették mi és miért történik, s mire számíthatnak, a többivel már elboldogulnak maguk - fogalmaz Molnár Mária. A beszélgetések akkor is szelepfunkciót tölthetnek be, amikor a beteg olyan témákat szeretne megbeszélni, amire odahaza nem érez nyitottságot, mert tabuként kezelik - szólhatnak ezek konfliktusokról, halálfélelemről is. Egy független, de tapasztalt szakember e dilemmák átértékelésében, feloldásában is segíthet. Megnyugvás lehet a betegeknek, hogy ami a pszichológusnál elhangzik, azt ugyanúgy az orvosi titoktartás védi, mint a leleteket.

Támogasd az oldalt: https://www.patreon.com/bipolarisvilag



Tetszik a hír? Osszd meg ismerőseiddel!






Tetszik az oldal?




Feltöltő: Kriszta72
Feltölés időpontja: 2017.01.16. 12 óra 37 perc
Forrás: webbeteg.hu
Kép forrás:

1. kép: webbeteg.hu





Partner linkek:

Több, mint HACCP: tobbminthaccp.hu

Ne kertelj, kertész vállalkozás:nekertelj.hu