Öt híresség, aki bipoláris zavarral küzdenek

  • 2017-02-05 23:10:02
A depressziót a mentális betegségek "náthájának" tartják, számos embert érint élete során. A pszichiátria figyelmének középpontjában manapság mégis inkább a bipoláris zavar áll. A betegség pontos okát még nem tudták kimutatni, de sok esetben szoros összefüggést mutat a beteg kreativitásával, karizmájával, lendületével is. Nem egy olyan sztárról tudunk, akik testközelből élték át, vagy élik a mai napig a bipoláris zavarral járó érzéseket.

Chris Brown 

2014 elején az énekesnél bipoláris zavart és poszttraumás stressz szindrómát diagnosztizáltak. Az orvosok szerint a betegség kezeletlenségével is magyarázható Chris eddigi agresszív viselkedése és súlyos alvászavarai. A bipoláris zavar II-es típusával diagnosztizált sztár azóta felhagyott az öngyógyítással, keményen dolgozik ismét, és igyekszik rendbe szedni az életét. 


Macy Gray 

Macy a 2000-es évek elején futott be, többen ismerték és szerették dalait, ám idővel alábbhagyott a körülötte lévő felhajtás, és inkább mentális zavarával foglalkozott a sajtó. A pletykák után egy 2007-es interjúban tette tisztába a bipoláris zavaráról terjedő pletykákat: "Gyógyszert szedek, és azóta nem jelentkeznek a bipoláris tünetek, azt hiszem, meggyógyultam.? 2010-ben ismét kiújult mentális betegsége, akkor már kevésbé megnyugtatóan nyilatkozott: "Ellentétes a személyiségem, szélsőségesen reagálok és viselkedem helyzetekben, egyszer örömet, máskor bánatot érzek? - mondta. 


Jean-Claude Van Damme 

Az akciófilmek ismert színészének amennyire szárnyalt a karrierje, annyira nem működött a magánélete: négyszer vált el, családi erőszak és a kokainfüggőség is volt a háttérben. A híres csípőmozgásáról is ismert Jeant sem kímélte a rengeteg megpróbáltatás, hamar kiderült, hogy bipoláris zavarban szenved.


Catherine Zeta-Jones 

Catherine Zeta-Jones 2011-ben klinikán kezeltette magát II. típusú bipoláris zavarral, a betegség megjelenésének valószínűleg köze volt a férje rákjához is. Azóta már a nyilvánosság előtt beszélt a betegségéről, hogy általa mások is bátorságot kapjanak a kezelés megkezdésére. 


Kurt Cobain 

A 27 évesen öngyilkosságot elkövetett rocksztár Lithium című számára való hivatkozással (a betegség kezelésében használt hangulatstabilizátor) is felkerült a Time magazin "mániás zsenijeinek" listájára, akik az újság szerint kiemelkedő szerepet játszottak a zenében, a művészetekben vagy az irodalomban, és emellett bipoláris zavarban szenvedhettek. 

Teljes cikk: http://www.life.hu/drlife/20151005-catherine-zeta-jones-es-kurt-cobain-is-ugyanabban-szenvedett-bipolaris-zavaros-sztarok.html

Forrás: life.hu
Kép források:AFP/Isaac BrekkenAFP/Jason MerrittAFP/Robyn BeckAFP/Jason MerrittAFP/Richard A. Brooks





Tetszik a hír? Osszd meg ismerőseiddel!






Tetszik az oldal?




Feltöltő: Korcz Attila
Feltölés időpontja: 2017.02.05. 0 óra 10 perc
Forrás: egyéb forrás - lásd alt tag - see alt tag
Kép forrás:

1. kép: egyéb forrás - lásd alt tag - see alt tag

2. kép: egyéb forrás - lásd alt tag - see alt tag

3. kép: egyéb forrás - lásd alt tag - see alt tag

4. kép: egyéb forrás - lásd alt tag - see alt tag

5. kép: egyéb forrás - lásd alt tag - see alt tag