A munkamánia és a munkakerülés a bipoláris világ központjában

  • 2020-02-12 23:10:56
Egyes tudományos értekezések úgy tartják, hogy a bipoláris zavarral küzdők hajlamosak átesni az egyik végletből a másikba, már ami a munkavégzésüket illeti.

munka

Míg a depressziós fázisban képtelenek rá, és nehezen viselik a tömeget, az embereket, és a konzekvenciákat, addig a mániás, felfokozott szakaszban bármire képesek, és munkabírásuk hatalmas.Vajon miért van ilyen hatása a munkára a bipolaritásnak?

A kérdés nem összetett, hanem rendkívül egyszerű. Amíg a depresszív szakasz emberek közé való beilleszkedési nehézségeket, valamint koncentrációs zavarokat okoz, addig a mánia a munka felé terelődik, valamint ilyenkor szükség van arra, hogy sok ember vegye körül ezen betegeket. Azért képesek a sok és minőségi munkára, mert a pszichózis enyhébb fázisában még a gondolatrohanásuk nem olyan erőteljes, ugyanakkor mindig egy lépéssel előrébb tartanak munkatársaiknál.

A bipolaritás egyszerre áldás és átok, főként akkor, ha olyan munkát végezhetnek, ahol elismerést, biztatást kapnak, és bíznak bennük a feletteseik. Még jobb az az eset, amikor szeretik is azt, amit csinálnak, és minden ott töltött percben örömüket lelik. A pszichózis azonban, ha elhatalmasodik rajtuk, akkor a munka romlásához, a felelősségtudat, valamint a self control elvesztéséhez vezet. Ilyenkor semmi más nem érdekli őket, mint a munkakerülés, valamint azon tevékenységek, melyeket szívsebben látnak el, és amiben még nagyobb örömüket lelik. Ilyenkor nem érzik át azt, hogy a munkájukat akár el is veszíthetik örökre.

Egyes tudósok megállapították, hogy amikor jön a mániás szakasz dopamint termel az agyuk, és adrenalin túltengésben szenvednek. Sajnos ezen esetekben már nem képesek arra, hogy eldöntsék, hogy mi az, ami igazán jó számukra. A dopamin egy olyan hormon, melyre szüksége van egy egészséges embernek is, mert ha nem létezne ez a vivőanyag, akkor ők is keserves módon látnák el minden teendőjüket.

Vajon van kiút ebből az ördögi körből és az érzelmi hullámvasútból, vagy hatásuk a végtelenségig tart? Ilyenkor mindig eszembe jut a Sose halunk meg című 1992-es alkotás, amelyben Koltai Róbert játszotta a csajozó, alkoholista, és szerencsejáték-függő szereplőt, aki mindenben tanácsot ad és kiokosítja az élet nagy dolgaiban a hozzá érkező szolid unokaöccsét, aki számára mindez egy hatalmas kaland, egy nagy utazás, ahogy a főcímdal is szól Presser Gábor előadásában.
Egy biztos, a munka, az alkotás, a társdalomba való beilleszkedés képessége nem mindig önálló döntés, ugyanis a beteg néha észre sem veszi, hogy egy megállíthatatlan vonaton ül, akárcsak a Runaway Train című dalban, mely sokáig a népszerű Csellengők című műsor zenéje volt, ami eltűnt fiatalokkal foglalkozott, akik sosem kerültek elő, vagy ha igen, akkor holtan.





Tetszik a hír? Osszd meg ismerőseiddel!






Tetszik az oldal?




Feltöltő: B.Zsu861
Feltölés időpontja: 2020.02.12. 0 óra 10 perc
Forrás: pixabay.com
Kép forrás:

1. kép: pixabay.com