Úgy vélik, hogy belőlük válnak a gyilkosok, valamint a társadalom alsó rétegébe tartozók táborát is növelik. Akár a futótűz, amely mindent elpusztít, aminek köze van a tendenciákhoz, és mindazon társadalmi normákhoz, melyeket nem tudnak betartani mániás epizódjuk alatt.

Amikor mély depressziójukat élik meg, akkor barátaik- melyből nem túl sok van- elkerülik őket, és amint kórházba kerülnek a különböző csoportos beszélgetéseken és az orvosi konzultációkon számadatnak minősülnek, és nem egy olyan embernek, akinek problémai vannak, és küzdelmet folytatnak azért, hogy őket is emberszámba vegyék.

A bipolaritás rendkívül összetett: néha ébren álmodnak, azaz nem tudják, hogy az adott pillanat álom vagy valóság. Ilyenkor adott a kérdés: tán elment a józan eszük, és kicsúszott a lábuk alól az az ingatag talaj, melybe cipőjük szinte beleolvad, valamint felvetődik az is, hogy elvesztettek valami nagyon fontosat, vagy épp elvették tőlünk emberi méltóságunkat. Azonban nem szabad hagyni, hogy e történet így végződjön, vagy kezdődjön, amint ez az alattomos, sorsszerű betegség felbukkan, és rombol mindent ami útjába kerül.

Épp most tombol a Ciara- hurrikán, melyet akár felfoghatunk a mániás fázis egyik pszichotikus epizódjaként is, amikor nem vagyunk a magunk urai, és nem mi a irányítjuk a betegséget, hanem az minket, mely sokszor veszélyes szituációkba veszekedésekbe, önmagunk által generált problémákba, és konfliktusokhoz, és a családi béke feldúlásához is vezethet.

Ilyenkor meggondolatlanul cselekszenek, és keresnek egyfajta menekülő útvonalat, mely lehet feszültséggel teli szexuális kaland, szerencsejáték-függőség, vásárlási mánia, vagy megalománia, mely során azt érzik, hogy az egész világ a ő birtokunk. Nem tudom, hogy hányan olvasták közületek Daniel Steel nagyszerű és megrendítő könyvét, mely fia Nick Triana és édesanyja harcát mutatja be a bipoláris zavarral.

Sokan akadnak, akik alkoholba vagy épp a drogokba fojtják bánatukat, amikor mániás vagy éppen depressziós szakaszukat élik meg. Ilyen esetre számos példa akad a sztárvilágban, valamint a közszereplők között is. Csupán egy roppant egyszerű példa az, amikor a pénz, a csillogás, és az ezzel együtt járó reflektorfény elvakítja őket, és ezáltal válnak mámorossá és pénzéhessé.

Egyfajta delíriumos állapot ez, amikor ők sincsenek tudatában annak, hogy miért is kerültek a tárdalom perifériájára, annak ellenére, hogy megvan mindenük, amikor más csak álmodhat, azaz van pénzük, villájuk, párjuk, gyermekük, azonban ez mind olyan színjáték, akárcsak a filmvásznon.