Hogyan éljünk bipolárisként egy rideg világban?

  • 2020-03-15 20:23:24
Régen láttam egy kitűnő filmet Winona Ryder és Angelina Jolie főszereplésével, melynek Észvesztő volt a címe. Valahogy minden mentális beteg így érzi magát társas magányban, egy kórházi ágyon fekve, ahol a napi vizit alkalmával számos orvos rohanja le egyszerre a betegeket. Nyilván más, mint egy onkológián vagy belgyógyászaton. Sokkal megalázóbb és elkeserítőbb.

nő

Mindig azt érzik a betegek, hogy nyomás alatt vannak és a nővérek és orvosok lesik minden egyes mozzanásukat. Vajon valahogy úgy van, mint Csehov 6-os számú kórterem című novellájában? Lehet, hogy a betegek nincsenek az adott mániás vagy épp depresszív periódusukban, és a pszichiáterek nagyot tévednek állapotuk felmérése során? 

A zárt intézmények a 19. században még egy rácsokkal és rossz körülmények között tartott betegekkel teli, zárt intézmény volt egy várromban. Ezt követte az 50-as évek Amerikája, és a lobotómia, mely során kivágtak egy kisebb darabot a homloklebenyből, mert ezt tekintették a betegség forrásának. Ezután jött az elektrosokk, melyet egyes USA-beli államokban a 70-es évek elején még alkalmaztak.  Esetleg történt valami változás azóta? A társadalom diszkriminatív viselkedése és hozzáállása? A betegekkel szemben tanúsított intolerancia? A mániás depressziós megbélyegzése, és az őket kívülállóként szemlélő emberek közt bolyongva? Vajon mi a különbség egy volt elítélt, és egy vastag orvosi dossziéval rendelkező beteg között? Ki az, akit jobban elítél a társadalom? Hol van az a bizonyos tükör, melybe minden ítélkezőnek bele kéne néha pillantania? 

Ha csinálnánk egy statisztikát, abból valószínűleg az derülne ki, hogy a betegeket kiveti magából a társadalom, míg a börtönviselteknek némileg könnyebb a visszailleszkedés. Milyen különös világot élünk. Nem gondoljátok, hogy ezen betegek igazi harcosok, akik egy olyan kórképpel rendelkeznek, amely megbélyegzi őket, és távol sodorja a társadalom felső rétegétől, és sokan az emberek közül, vagy akár közvetlen környezetükből, családjukból a néha a semmibe taszítják őket, és egyedül maradnak egy zárt intézményben egészen addig a pillanatig, míg már nincs több sírás, sem szenvedés. 

Ők igazi túlélők. Nem egy olyan nevetségesen ostoba Survivor szereplők, akik csigákat esznek ötpercnyi hírnév kedvéért. Ők ettől többet érnek, mint ezek a harcos emberek, akik felhúzzák a kesztyűt és knock outtal legyőzik a mániás depressziót? Vajon mi lenne az esetben, ha nem a társadalom kisebb, hanem nagyobb rétege küzdene ezzel a betegséggel? Az igazi hős, nem az, aki, kutat, gazdálkodik, vagy éppen éli mindennapjait ebben a néhol primitív társadalomban, mely nem érti az érzelmek túltódulását, hanem ők is ugyanolyan hétköznapi emberek, akik mind mind kiemelkedő egyéniségek, és sokan közülük művészi hajlamúak, ami pedig a legfontosabb igazi győztesek, és nem pedig lúzerek, ahogy azt egyesek látják. 





Tetszik a hír? Osszd meg ismerőseiddel!






Tetszik az oldal?




Feltöltő: B.Zsu861
Feltölés időpontja: 2020.03.15. 21 óra 23 perc
Forrás: pixabay.com
Kép forrás:

1. kép: pixabay.com