A kórházi ágyon társas magányban

  • 2020-03-28 21:20:43
Bizonyára számos bipoláris érezte már azt, hogy kórházi ágyán feküdve, a társas magány nyomasztó érzése szinte fojtogatja őket, és úgy gondolják, hogy nincs menekvés erről az osztályról.

depressziós nő

Sokan úgy vélik, hogy soha nem szabadulnak attól az erős és nem kifejezetten kellemes köteléktől, mely jelenleg ehhez a intézményhez köti őket, ahol gyógyulást és felépülést remélhetnek az orvosoktól, a nővérekkel beszélgetve, akik ugyan figyelik a mozdulataikat, beszámolva erről a kezelőorvosnak, valamint a főorvosnak, azonban minden energiájukat arra fordítják, hogy segítő kezet nyújtsanak a betegek számára. 

Ugyan, az ilyen osztályokon (különböző városoktól eltekintve), nem csak bipolárisok vannak, de ők is ugyanúgy küzdenek, és néha sírva szenvednek, amikor senki se látja, nehogy megbélyegezzék őket, hogy éppen depresszív állapotban vannak. Vajon a szenvedés és sírás egyenlő a gyógyulással, vagy csak egyfajta kivetítése egy traumatikus lelkiállapotnak? Tényleg létezhet olyan, hogy egy bipoláris tartja a társadalmi normákat, barátai vannak, és nincsen elszigetelődve másoktól? Milyen lehet az, ha sem nem depresszív, se nem mániás periódusban éli szenvedésekkel teli mindennapjait? 

Vannak sajnos olyan esetek is, amikor mindez kevés, mit több a család segítsége sem hoz eredményt. Ez esetben a szeretteink lépnek, és újfajta megoldást keresnek. Akár egy apartmanban helyezik el a gyermeküket vagy idősebb szüleiket, vagy ha már semmi más megoldás nincs egy zárt intézményben tudják csak megvalósítani, hogy némi segítséggel és gyógyszerekkel életképesek legyenek szeretett betegeik. Kérdés adott: Ki mennyire önellátó, és miképp képes egy olyan stabil hátteret biztosítani önmagának, ahol ezen lépésekre abszolút nincsen szükség?

Vajon az orvosok mikor ítélik úgy, hogy már csak ez a megoldás maradt, annak érdekében, hogy ne legyen még rosszabb a beteg állapota? Van egy olyan fajta pszichotikus periódus, amikor beszűkül a beteg tudatállapota, és már csak az adott mániájára tudja helyezni a hangsúlyt? Mikor jön el ez a pillanat, egyáltalán vannak olyan szerencsés betegek, akiknél ez sosem következik be, mert képesek az önálló életvitelre? 

Mi lehet a kulcsa a hasznos és boldog életnek ezen betegek számára, akiket a társadalom kitaszít, megbélyegez és elítél? Be tudnak illeszkedni valamilyen közegbe vagy éppen közösségbe? Vajon van olyan barát, aki másképpen áll ehhez a sorsszerű betegséghez? Van olyan toleráns munkahely, amely méltóképpen megbecsüli őket? A válasz nem könnyű és nem is egyértelmű. Mindenki döntsön saját belátása szerint!





Tetszik a hír? Osszd meg ismerőseiddel!






Tetszik az oldal?




Feltöltő: B.Zsu861
Feltölés időpontja: 2020.03.28. 22 óra 20 perc
Forrás: pixabay.com
Kép forrás:

1. kép: pixabay.com