(400. rész)
(Samponoperett)
A szalon kopott bútorai között, az öreg, nyekergős kanapén ülve, Agressero Maradando éppen narancsot hámoz. Baltával. Hiába, megöregedett már, és az ujjai sem a régiek. Mióta azokat is megpucolta. Szép, virsliszínű műujjaival fogja, s forgatja üvegszeme előtt a gyümölcsöt. Elmélyülve gyönyörködik a látványban. Itt néhány segédeszközöket gyártó cég reklámja következik. Legérdekesebb a cápaporcból kifejlesztett műfogsor, amely törés esetén állandóan pótolja magát, mint az eredeti cápánál, egyelőre csak kísérleti stádiumban, mivel a fogak az ellenkező irányba fordulnak pótláskor.
Agressero kicsit alszik közben. A zajra, amit kedvese, Miranda Kevervejo keltett azzal, hogy megérkezik a szalonba, felriad. Néhány déligyümölcsöt hajít a férfi a nőhöz. Az ananász telibe talál. A nő erre felsikolt. Régen nem bánt vele ilyen keményen a férje. Csak más nászok alkalmával.A hosszú évek meg sem látszanak a nő vonásain. Más vonások, például az elvonások sem. A banánhéj okozta karcolás azonban igen. Rossz szögben érte a találat. Mindig azon csúszik el mindenki. Miranda kicsit teltebb lett, mélyebbek a ráncok, mikor mosolyog. Ha nem, akkor még mélyebb. A haja megőszült, járni is nehezebben jár, még mindig szemre való lábain. Üvegszemre való. A hangja, ha megszólal, kissé rekedtebb, reszelősebb a réginél. A vasrács sem tud ellenállni neki. Ruhája a tegnapi divatot idézi, nem a mait. Tulajdonképpen, mintha nem is Mirandát látnánk. A többi stimmel. A házaspár hosszan méregetik egymást. Két epizódon keresztül. A haragtól nem is szólnak a másikhoz. Arcukon látszik az összes előző rész tartalma. Pókerarcok. Játékkaszinó reklámok következnek.
Az ablak alatt csontváz fekszik. Háromszázkilencvennyolc részen keresztül nem jött a második jel a magánnyomozó számára. Kihúzták a forgatókönyvből a jelet, ami idézőjelbe volt, de nem vett részt a tárgyaláson. A stáb saját halottjának tekinti. Az ügyben még folyik a nyomozás, mivel a hatvanadik részben kellett volna meghalnia, és nem az ablak alatt, hanem golyózáporban. Ezt a részt azonban a zápor elmosta. Kinn az utcán ugyan felröppen a hír, de egy rendőrjárőr résen van, és időben leszedi szolgálati fegyverével. Kiderül, hogy nem hírt lőtt, hanem kacsát. Nem bakot, mert azt már a tizedik részben megtette.A megöregedett házaspár a szalonban megpróbál kis tüzet csiholni. Kialudt a kapcsolatuk. Az ajtóban Antonio Gener áll, ezért új érzések vannak kialakulóban. Új szelek jönnek. A tegnapi ebéd lehet az oka. Sietve távoznának egy bizonyos irányba, de az összes ajtóban ott állnak a zord rokonok. Követelik a hagyatékot. Nem értik, hogy addig még kilencven rész van hátra. Illetve értik, csak már elegük van. Az új szelek azonban megteszik hatásukat, és a rokonok eltántorodnak eredeti céljaiktól, és az ajtóból. 

Itt néhány haspuffadást megszüntető gyógyszer reklámja következik, néhány érdekes illusztrációval, rekonstruálással.

Most már tiszta a levegő. A megmentett örökséget a pár megpróbálja okosan felhasználni. Átrendezik belőle a szalont. A konyhában a személyzet pletykül, mert nem állhatják tovább a ház urának zsarnokoskodását. A szoba, és konyhalányok fekve próbálnak megfelelni. A kérdésre mégsincs felelet. Nincs, mert a kérdés, több értelmetlen részletkérdésből áll. Elmerülnek a részletekben. Kinek áll feljebb? Gyakori téma férfiak között. Továbbá, hogy ki, mikor, kivel, kinek és legfőképpen, miért? Miért ne?

A forgatókönyvíró, Pennario Pegasero, itt kicsit belezavarodik a történet szövésébe, ezért beáll sztrájkolni. A színészek vele tartanak. Gondolják, mindegy hol játsszák el a szerepük magvas mondanivalóját. Néhány kezdő színész megkísérel értelmet keresni a darabban, de csak a kaszkadőrök szerepelnek több darabban. Később összeszedik. Magukat a szereplők. Friss erővel folytatják nehéz, és küzdelmes munkájukat. Szinte sejteni lehet, miről fog szólni a négyszázegyedik rész. Arról, amiről az előző többi. Ennek az izgalmas résznek is vége, és még mindig nem láthattuk az izmos, segítő férfikezek gazdáját.