A depresszió sejtszinten gyorsítja fel az öregedést egy kutatás szerint

A depresszió sejtszinten gyorsítja fel az öregedést - mutatta ki holland és amerikai tudósok nagy létszámú résztvevővel végzett kutatása.

Laboratóriumi tesztek során a korábban vagy jelenleg is súlyosan depressziós betegek sejtjei idősebbnek bizonyultak. A sejtöregedés látható jelét, a sejt telomernek nevezett részének megrövidülését nem lehetett más okokkal - például a dohányzással - megmagyarázni.   
A szakértők azt már tudták, hogy a súlyosan depressziós betegeknél nagyobb az életkorhoz köthető betegségek, a rák, a diabétesz, az elhízás és a szívproblémák kockázata, ez pedig részben az egészségtelen életmód - alkoholfogyasztás és mozgáshiány - számlájára írható. A tudósok azonban arra gyanakodtak, hogy a depresszió is szerepet játszhat a sejtöregedésben - idézi a BBC hírszolgálata a Molecular Psychiatry című tudományos lapban megjelent tanulmányt.    
A feltételezés igazolására Josine Verhoeven, az Amszterdami Egyetem orvosi karának kutatója és amerikai kollégái 2407 önkéntes résztvevőt vizsgáltak meg. Egyharmaduk korábban súlyos depressziótól szenvedett, a többieket sosem érintette a betegség.    
Az önkéntesektől vérmintát vettek, hogy megkeressék benne a sejtöregedés jeleit. A telomer a DNS-t "becsomagoló" makromolekula, a kromoszóma végén helyezkedik el, feladata a létfontosságú genetikai kódok védelme a nem kívánt változásoktól. A sejtosztódással a telomerek egyre rövidebbek lesznek, így hosszúságuk mérése a sejtöregedés értékelésének egy módja.    
A depresszión átesett emberek telomerje sokkal rövidebb volt, mint azoké, akik sosem élték át a betegséget. A különbség akkor is egyértelmű volt, amikor figyelembe vették a vizsgálat résztvevőinek eltérő életmódját: a súlyos alkoholfogyasztást és a dohányzást is.    
Mi több, a legsúlyosabb, krónikus depresszióban szenvedő résztvevők telomerje volt a legrövidebb. Verhoeven és kutató kollégái úgy vélik, hogy a telomerek a szervezetnek a depresszió okozta stresszre adott válasza miatt rövidültek meg.    
A kutatók elmondták: ez a nagyléptékű kutatás meggyőzően bizonyítja, hogy a depresszió, különösen annak súlyos formája a szervezet sok évnyi biológiai öregedésével hozható összefüggésbe.    
Az azonban egyelőre nem világos, ártalmas-e, illetve visszafordítható-e ez az öregedési folyamat.

Támogasd az oldalt: https://www.patreon.com/bipolarisvilag



Tetszik a hír? Osszd meg ismerőseiddel!






Tetszik az oldal?




Feltöltő: Korcz Attila
Feltölés időpontja: 2013.11.17. 4 óra 52 perc
Forrás: MTI
Kép forrás:

1. kép: freeimages.com (sxc.hu)





Partner linkek:

Több, mint HACCP: tobbminthaccp.hu

Ne kertelj, kertész vállalkozás:nekertelj.hu