Emelkedett a mentális zavarral kezelt gyermekek száma Amerikában

Nagyobb mértékben emelkedett a mentális zavarok miatt kezelt gyermekek száma az Egyesült Államokban, mint a felnőtteké - állapította meg egy hosszú távú kutatás.

A kutatók szerint ez a tendencia arra utal, hogy egyre nagyobb figyelmet szentelnek a gyermekek mentális problémáinak, azonban aggodalom forrása is lehet, hogy szükségtelenül gyógykezelik őket - tudósított a LiveScience tudományos-ismeretterjesztő portál a JAMA Psychiatry című szaklapban megjelent tanulmányról.    
A kutatók gyermekek, serdülők és felnőttek 1995 és 2010 közötti orvosi vizsgálatainak adatait elemezve azt vették észre, hogy a húsz év alattiak száz orvosi vizsgálatából az időszak végére 15 végződött mentális zavar diagnózisával, míg időszak kezdetén még csak nyolc.    
Ez azt jelenti, hogy majdnem kétszer annyi gyermeknél és serdülőnél állapítottak meg mentális problémákat 2010-ben, mint 15 évvel korábban. A felnőttek hasonló diagnózisainak száma sokkal lassabban emelkedett: 2010-ben százból 28, 1995-ben 23 vizsgálat alkalmával talált az orvos mentális zavart.    
Mark Olfson, a Kolumbia Egyetem klinikai pszichológia professzora elmondta: a növekedést talán megmagyarázza, hogy a gyermekek mentális betegségeinek elfogadottsága nőtt az elmúlt években. A gyógyszerfelírással végződő orvosi vizsgálatok száma mindkét korosztálynál mintegy kétszeresére emelkedett 1995 és 2010 között. Az is kiderült, hogy a nem pszichiáter végzettségű orvosok - gyermekgyógyászok, háziorvosok - sokkal gyakrabban írnak fel pszichiátriai gyógyszereket, mint az időszak elején.     
A gyermekorvosok egyre inkább hajlandók olyan pszichiátriai kórképek kezelésére, mint a figyelemhiányos hiperaktív zavar (ADHD), a szorongás vagy a kedélybetegségek - értékelte az eredményeket Olfson. Hozzátette azonban, hogy a szorongás és a depresszió elsődleges kezelési lehetősége nem a pszichiátriai gyógyszerek felírása, a gyermekek és a serdülők számára előnyösebb lehet a pszichoterápia, mielőtt orvosságot kezdenének szedni.    
Egyes betegségeknél - például a gyermek társasági szorongása esetében - a pszichológiai kezelés nagyon jól működik, ám a mentálhigiénés szakembereken kívül nagyon kevesen képesek ilyet nyújtani, és nincs elég gyermekpszichiáter sem - hangsúlyozta Olfson.    
Mind a szakmai közvélemény, mind a laikusok aggódnak amiatt, hogy egyre több pszichiátriai gyógyszert írnak fel gyermekeknek. A fiataloknál leggyakrabban diagnosztizált mentális zavar az ADHD, a leggyakrabban nekik felírt gyógyszerek pedig az élénkítők és az egyéb ADHD-elleni szerek - írták a tanulmányban.

Támogasd az oldalt: https://www.patreon.com/bipolarisvilag



Tetszik a hír? Osszd meg ismerőseiddel!






Tetszik az oldal?




Feltöltő: Korcz Attila
Feltölés időpontja: 2013.12.01. 23 óra 14 perc
Forrás: MTI
Kép forrás:

1. kép: freeimages.com (sxc.hu)





Partner linkek:

Több, mint HACCP: tobbminthaccp.hu

Ne kertelj, kertész vállalkozás:nekertelj.hu