Normális körülmények között a homloklebeny végzi a logikus helyzetértékelést, a tudatos feldolgozást, értékeli a különféle viselkedési formák kockázatát és előnyeit. A stressz hatására a hosszú pályák, melyek a homloklebenyen keresztül futnak, rövidre záródnak, és az érzékelési információ közvetlenül az amygdaléba és a limbikus rendszerbe kerül. A gondolkodás drámai módon megváltozik, mert a limbikus rendszer modulálja az érzelmeket.

Az agy racionális, absztrakt gondolkodást végző területei, főként a rendszer azon területei, melyek a kreatív gondolatokokat közvetítik, nagyon érzékenyek az érzelmekre, különösen a félelemre. Stresszhelyzetben minden hangos zaj fenyegetéssé válik, és még hétköznapi dolgok is gyanút keltenek, például ha valaki nem néz a szemünkbe, vagy megpillantunk egy hátzsákot és eltúlzott, hirtelen választ vált ki.

Ez a jelenség létfontosságú lehet természetesen a veszélyhelyzetek túléléséhez. Ilyenkor ez a legfontosabb pillanatnyilag a szervezet számára, és az agy csak erre összpontosít. Őseink nem élték volna túl a megpróbáltatásokat, ha sokat gondolkoztak volna azon, hogy adott esetben a fenyegetés valódi vagy sem.

Amint azonban az azonnali veszély elmúlik, ez a fajta gondolkodás csak akadállyá válik. A félelem általános lesz, így a hétköznapi élmények, mint például hirtelen tömegbe kerülni, félelmet vált ki. A traumatikus események jellemzően egy teljes agyi válaszsorozatot indítanak el, az ember gyorsabban megijed, lerövidül a reakcióidő, túlérzékenységet okoz minden olyan inger, mely egy fenyegető tapasztalattal összefüggésbe hozható.

A perspektívának éppen ez az eltorzulása az, amit a terroristák el akarnak érni. Félelem és pánik, melyet a média a képek és hangok ismétlésével tovább fokoz. A TV közvetítések fenntartják fenyegetést bár az azonnali veszély már elmúlt. A bostoni maratón támadás különösen ártalmas volt, mert hirtelen fellépett egy olyan trauma, mely egy jelentős közösségi eseménnyel társult.

A félelemben élő ember hajlamos az álmatlanságra, ezért nyugtatót szed vagy iszik. De jobban jár, ha inkább ébren marad, mert alváskor a traumatikus emlékek rögzülnek. Ezért például az izraeli hadseregben például a lelki sérülést szenvedett katonákat megpróbálják ébren tartani egy súlyos élmény után, hogy ezzel is csökkentsék a poszttraumás stressz kockázatát. Szerencsére az agy képes a félelem reakció tompítására, és az emberek 80%-ánál nem lép fel ez a betegség.

Vizsgálatok szerint minél több támogatást, kapcsolatot és emberbaráti szeretetet kap valaki, annál kisebb a poszttraumás stressz kockázata és könnyebb a felépülés. A normális agyi tevékenység helyreállítására a félelem okozta rövidzárlat után fontos a társadalmi támogatás. Az önzetlenség és a segítőkészség, mely szükségállapotok esetén, terrortámadások után jelentkezik, segít feldolgozni és leküzdeni a megrázkódtatást.










TIME | korábbi cikke