A hiányt szenvedő közösségek szigorú erkölcsű istenségekben hisznek

Táplálékban és vízben hiányt szenvedő közösségek nagyobb eséllyel hisznek szigorú erkölcsű, nagy istenségekben - olvasható az Aucklandi Egyetem honlapján egy nemzetközi kutatócsoport nagyszabású tanulmányáról szóló közleményben.

Az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) megjelent tanulmány az emberi kultúrák evolúcióját kutatta, és azt találta, hogy a környezeti tényezők szerepet játszanak az emberi társadalmak alakulásában, és ebbe a vallási meggyőződés is beletartozik.
   
"Amikor az élet nehéz vagy bizonytalan, akkor az emberek a nagy istenségekben hisznek. Zord és kiszámíthatatlan viszonyok közt talán a proszociális, vagyis a közösséget segítő viselkedés szolgálja az emberek túlélését" - írta közleményében Russel Gray, az Aucklandi Egyetem pszichológiai karának munkatársa.
   
A vallás megjelenését sokáig kulturális vagy környezeti tényezőkkel magyarázták, a kettővel együtt még nem. Az új eredmények alapján az ember kizárólagos tulajdonságának tartott bonyolult rítusok és gondolatok ökológiai, történelmi és kulturális változók keverékéből keletkeztek.
   
Gray a pszichológia és a nyelvészet összefüggéseit kutatja, a tanulmány vezető szerzője, Carlos Botero, az Észak-Karolinai Egyetem evolúciós ökológusa. A szerzők 583 közösség történelmi, társadalmi és ökológiai adatait vizsgálták meg, hogy a szigorú erkölcsű istenségek és a külső változók közötti sokoldalú kapcsolatot illusztrálják.
   
Míg korábbi kutatások az ökológiai viszonyokról durva becslésekre hagyatkoztak, az új tanulmány a növénytermesztés, a csapadékmennyiség és a hőmérséklet részletes, globális adatbankjain alapult. Az etnográfiai atlasz nevű több mint ezer, 20. századi közösséget leíró digitális adatbázist is felhasználták: megvizsgálták földrajzi koordinátákat, vallások, a földművelés és az állattenyésztés jelenlétét.



https://www.auckland.ac.nz/en/about/news-events-and-notices/news/news-2014/11/tough-times-mean-people-more-likely-to-turn-to-gods.html

Támogasd az oldalt: https://www.patreon.com/bipolarisvilag



Tetszik a hír? Osszd meg ismerőseiddel!






Tetszik az oldal?




Feltöltő: Korcz Attila
Feltölés időpontja: 2014.11.16. 19 óra 09 perc
Forrás: MTI
Kép forrás:

1. kép: pixabay.com





Partner linkek:

Több, mint HACCP: tobbminthaccp.hu

Ne kertelj, kertész vállalkozás:nekertelj.hu