Megújul a miskolci városi kórház több részlege

Megújul a miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktatókórház több egysége, a fejlesztés része annak a több mint 4,6 milliárd forintos uniós forrásból megvalósuló, A rehabilitációs ellátórendszer fejlesztése az észak-magyarországi régióban elnevezésű projektnek, amelynek köszönhetően tizenegy egészségügyi intézményt korszerűsítenek Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyében - hangzott el kedden a miskolci kórházban tartott tájékoztatón.

divany.hu

Csiba Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház főigazgató főorvosa az MTI-nek elmondta: az Új Széchenyi Terv pályázatán elnyert pénzből tizenegy észak-magyarországi kórházban fejlesztik a rehabilitációs ellátórendszert. A projekt az általa vezetett intézmény vezetésével valósul meg, a konzorciumba bevont kórházak az egész észak-magyarországi régió rehabilitációs ellátását ölelik fel.

    A miskolci városi kórházban a pszichiátriai, a pulmonológiai és a mozgásszervi rehabilitációs ellátásokat fejlesztik, a beruházás csaknem 940 millió forintba kerül, ebből csaknem 87 millió forintot különböző eszközök beszerzésére fordítanak, a többit építészeti munkákra költik.

    A kivitelezés befejezése után az egészségügyi intézmény a régió legnagyobb, pszichiátriai ellátás nyújtó kórháza lesz, a pulmonológiai és mozgásszervi rehabilitációs fejlesztés pedig az osztályok részleges felújítását, komfortosítását foglalja magában.
    A rehabilitációs ellátórendszer fejlesztését célzó projektnek köszönhetően Borsod-Abaúj-Zemplén megyében hat, Heves megyében kettő, míg Nógrád megyében három kórház különböző részlegei újulnak meg.

Támogasd az oldalt: https://www.patreon.com/bipolarisvilag



Tetszik a hír? Osszd meg ismerőseiddel!






Tetszik az oldal?




Feltöltő: Korcz Attila
Feltölés időpontja: 2015.03.03. 0 óra 17 perc
Módosítás időpontja: 2015.03.03. 0 óra 17 perc

Forrás: MTI
Kép forrás:

1. kép: egyéb forrás - lásd alt tag - see alt tag





Partner linkek:

Több, mint HACCP: tobbminthaccp.hu

Ne kertelj, kertész vállalkozás:nekertelj.hu