Természetesen az idei díjnyertes alkotók, alkotások és szereplők is érzelmeket váltottak ki a közönségből. Zacks arra volt kíváncsi, hogy az efféle reakció valódi-e, vagy csupán a képzeletünk szüleménye. Következtetése alapján kétféle szabály határozza meg a nézők zsigeri válaszát.

A tükörszabály azt az erős, ám többnyire tudattalan hajtóerőt takarja, melynek köszönhetően ugyanazt akarjuk csinálni, mint körülöttünk mások. Ez magyarázattal szolgál arra, hogy miért vesszük át a többiek testbeszédét, illetve miért vagyunk hajlamosak sírni, nevetni vagy grimaszolni, ha erre látunk példát. Márpedig a hasonló jelenetek éppúgy gyakoriak a mozivásznon, mint a való életben.

A sikerszabály felfedi előttünk, hogy "a múltban mi működött?. A való életben ez olyan cselekvésekben is megmutatkozhat, minthogy behúzzuk a nyakunkat, ha valami felénk repül, vagy megfeszülnek az izmaink, amikor veszélyt érzékelünk. Ugyanezek a reakciók filmnézés közben is létrejönnek nálunk. A sikerszabály magyarázza meg, hogy miért görnyedünk össze egy kicsit mindannyian, amikor látjuk Gruffacsór fejének porba hullását az Alice Csodaországban című alkotásban.

"A filmek hatásának tanulmányozásával kapcsolatos legcsodálatosabb dolgok egyike, hogy olyan aggyal érkezünk a vetítésre, mely három és félmilliárd éven keresztül fejlődött a valódi világ megértésére. Márpedig az agy többnyire úgy érzékeli a filmbéli történéseket, mintha valódiak lennének? - olvasható Zacks erről szóló Flicker című könyvében.

"Egyre többet tudunk meg arról, mi tesz igazán magával ragadóvá egy filmet. A tudomány azonban nem ítélkezhet afelől, hogy egy mű jó-e vagy rossz? - tette hozzá a szakember.