Átadták a Nagyatádi Kórház pszichiátriai rehabilitációs épületét

Átadták a Nagyatádi Kórház 614 millió forintos uniós projekt keretében megépült pszichiátriai rehabilitációs épületét szerdán.

kapos.hu

Az eszközbeszerzéssel kiegészülő fejlesztéssel a pszichiátriai rehabilitációs központ kibővült dolgozói létszámmal biztosítja a zavartalan betegellátást Dél-Somogy négy járásának mintegy 90 ezer lakosa számára.
   
Szászfalvi László KDNP-s országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy pár éve még az intézmény megszüntetése is szóba került, majd az állam kifizette a korábbi működtető cég 300 millió forintos adósságát, és 417 millió forintot fordított a kórház konszolidációjára.
   
Vácity József, a kórház főigazgatója úgy fogalmazott: az ágazati szakmai politikának és a képviselő hathatós közreműködésének is köszönhető az intézmény fejlesztése, amelynek újabb mérföldköve lesz a kórház főépületének felújítása.
   
Németh Attila, az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) főigazgató főorvosa üdvözölte, hogy egy újabb korszerű épülettel lett gazdagabb a szakterület. Szólt arról is, hogy jó döntés volt a centralizáció, vagyis a pszichiátria behozása a kórház szomszédos épületébe, hiszen változnak az idők, és ennek a szakterületnek egyre inkább igazodnia kell a többi szomatikus szakmához, azok közelében és nem külön, távoli épületekben működve.
   
"Nem megőrizni kell a betegeket, hanem minél előbb visszajuttatni a mindennapi életbe" - hangsúlyozta.
    Cserháti Péter miniszteri biztos arról beszélt, hogy a rehabilitációs szakma sok szempontból hátrányban van a mai napig. Nem ismert eléggé a lakosság és a klinikai szakma szintjén sem, pedig több mint tízezer ágyon végez gyógyító munkát országos szinten, és a betegek nem pár napot, hanem esetenként akár tíz hónapot töltenek a rehabilitációs intézetekben, mire hazabocsáthatják őket.
   
Nagyatádon ezzel a projekttel a "mostoha" területnek mondható pszichiátria, addiktológia, rehabilitáció fejlesztése ért véget, amely a korábbi izoláltságából egyenrangúvá vált - mondta, hozzátéve: a projekt "mentőosztagként" működött, kapacitásokat megmentve az addiktológia terén, és a nagyatádi kórház a geriátria "mentőcsónakjává" is vált, biztosítva az idősellátás szakmai bázisát.
   
Ormai István (Nagyatádért Egyesület), Nagyatád polgármestere kiemelte, fordulópontot jelentett a város életében, amikor pár évvel ezelőtt megnyíltak az uniós források a városi kórházak fejlesztésére. Hozzátette, a Dél-Somogyban élőknek is joguk van arra, hogy megfelelő egészségügyi ellátásban részesüljenek a lakóhelyükhöz közel.
   
A nagyatádi kórház pszichiátriai rehabilitációs épületét a főépület melletti volt nővérszálló, valamint infúziós labor átépítésével alakították ki. A 614 millió forintos beruházás az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával, 100 százalékos támogatással valósult meg, a ZÁÉV Zrt. kivitelezésében.
   
Az átadási ünnepségen elhangzottak szerint hamarosan újabb, 1,1 milliárd forintos fejlesztés kezdődik az intézményben, ennek során felújítják és fejlesztik a kórház főépületét.



kép forrás: kapos.hu

Támogasd az oldalt: https://www.patreon.com/bipolarisvilag



Tetszik a hír? Osszd meg ismerőseiddel!






Tetszik az oldal?




Feltöltő: Korcz Attila
Feltölés időpontja: 2015.07.23. 22 óra 15 perc
Módosítás időpontja: 2015.07.23. 22 óra 16 perc

Forrás: MTI
Kép forrás:

1. kép: egyéb forrás - lásd alt tag - see alt tag





Partner linkek:

Több, mint HACCP: tobbminthaccp.hu

Ne kertelj, kertész vállalkozás:nekertelj.hu