Emlékezés az élményekre

A korábban hittnél jóval gyorsabban hívja elő az átélt élmények emlékét az agy. A Konstanzi és Birminghami Egyetem kutatói a Journal of Neuroscience című szaklapban mutatták be eredményeiket.

A kutatásban résztvevőktől azt kérték a szakértők, próbáljanak bizonyos tárgyakat minél jobban az emlékezetükbe vésni. Később fel kellett eleveníteniük emlékeiket, eközben elektroenkefalográffal (EEG) figyelték a fej felszíni feszültségének változásait. Ezek segítségével lehet következtetni az egyes agyi területek aktivitására.

Visszaemlékezéskor az agyban jórészt ugyanazok a területek aktivizálódnak, amelyek az élmény eltárolásakor. Minden emlék egyedi és egy bizonyos helyhez és időhöz kötődik. Az emlékezési folyamat során az érzékelési információk aktivizálódnak újra, tehát például a látásért felelős terület, mely már 100-200 milliszekundum alatt megtörténik.

"Azt hittük, az agynak eltart egy darabig, amíg a hosszú távú emlékezetért felelős hippokampuszban megtalálja az emléket. Eredményeink szerint azonban az agy sokkal gyorsabb reakcióra képes" - fogalmazott Simon Hanslmayr, a Birminghami Egyetem szakértője.

A korai folyamatok döntő jelentőségűek az emlékezés szempontjából. Ha ezt a korai aktivizálódást akadályozták, az teljesen gátolta az emlék előhívását.

Támogasd az oldalt: https://www.patreon.com/bipolarisvilag



Tetszik a hír? Osszd meg ismerőseiddel!






Tetszik az oldal?




Feltöltő: Korcz Attila
Feltölés időpontja: 2016.01.24. 1 óra 21 perc
Forrás: MTI
Kép forrás:

1. kép: jnszm.hu





Partner linkek:

Több, mint HACCP: tobbminthaccp.hu

Ne kertelj, kertész vállalkozás:nekertelj.hu