Éppen ezért fontos, hogy a betegek még a betegség súlyosbodása előtt, mielőbb segítséget kérjenek, hiszen a pánikbetegség megfelelő kognitív pszichoterápiával eredményesen kezelhető - hívja fel a figyelmet Dr. Perczel Forintos Dóra, a Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszékének vezetője.

Fontos megkülönböztetni a pánikrohamot a pánikbetegségtől.

A pánikroham tulajdonképpen szorongásos rosszullét, melynek legfőbb jellegzetessége, hogy hirtelen, váratlanul és látszólag megmagyarázhatatlanul tör rá az emberre. Érdemes tudni, hogy nevét Pán görög istenről kapta, aki a mítosz szerint sípjába fújva keltett "páni? rémületet az emberekben.

A pánikroham igen változatos testi tünetekkel járhat, ezek: heves, illetve szapora szívverés, izzadás, remegés, légszomj, fuldoklás, mellkasi fájdalom, hányinger, hasfájás, szédülés, ájulásérzés, halálfélelem, hidegrázás, hevülés, zsibbadás, bizsergés.

Jelentkezhet úgynevezett derealizáció (realitás elvesztésének érzése) vagy megőrüléstől, kontrollvesztéstől való félelem. A pánikroham diagnózishoz a felsorolt tünetek közül legalább négynek meg kell jelennie.

A szorongás és a tünetek intenzitása nagyjából 10 perc alatt eléri a maximumot, majd 20-30 perc alatt a roham fokozatosan magától megszűnik - teszi hozzá Kiss Zsófia, klinikai szakpszichológus, a Tanszék munkatársa.

Pánikbetegségről akkor beszélünk, ha a pánikrohamok gyakran ismétlődnek, egy hónap alatt legalább négyszer, és a beteg mindennapi életvitelében jelentős zavarokat okoznak. Ilyenkor már a rohammentes időszakban is jellemző az állandó aggodalom egy újabb roham megjelenésétől.

Bár a pánikbetegség genetikai hátterét még nem tudták pontosan feltárni, öröklött tényezők szerepére utal, hogy a pánikbetegek első fokú rokonai között a betegség megjelenési valószínűsége az átlagos négyszerese.

A pánikroham a vezető tünet alapján három típusú lehet:

    kardiális vagy mellkasi pánik: szívtáji szorítás, heves szívverés, mellkasi fájdalom, fulladás,
    hasi pánik: gyomorpanaszok, hasmenés, hányinger,
    neurológiai pánik: fejfájás, szédülés, derealizációs élmények.

A pánikroham - főként a kardiális típus - a beteg és környezete számára igen ijesztő lehet, mert összetéveszthetik a szívinfarktus jeleivel.

Bár az esetek döntő többségében a pánikbetegek szervileg teljesen egészségesek, a kezelést fontos, hogy kardiológiai kivizsgálás előzze meg, különösen, ha a családban előfordult szív- és érrendszeri megbetegedés. Enyhébb esetekben megoldás lehet a rendszeres testmozgás beiktatása, vagy a relaxáció.

A pánikbetegekre sajátos gondolkodási mód jellemző. Azok veszélyeztetettebbek, akik hajlamosak saját testi állapotaikat félreértelmezni, vagy túlreagálni, "katasztrofizálni?.

A pánikroham tünetei ugyanis a mindennapi stresszhelyzetek természetes velejárói. A különbség, hogy míg egy egészséges ember a tüneteket az élethelyzetnek tudja be, például egy vizsgahelyzetnek, addig a pánikbeteg nem veszi figyelembe a kiváltó okokat.

Sőt, a tünetek jelentkezésekor azokra koncentrálva felnagyítja a jelentőségüket, ami még inkább erősíti a szorongást (pl. egyre jobban zihál, amitől egyre erősödik a légszomj, szédülés, és egyre jobban kétségbeesik).

Éppen ezért fontos, hogy a betegek még a betegség súlyosbodása előtt, mielőbb segítséget kérjenek, hiszen pánikbetegség megfelelő kezeléssel jól gyógyítható - hangsúlyozzák a szakemberek.

Ha a tünetek a már hétköznapi teendőkben is akadályoznak, és jelentős szenvedést okoznak, gyógyszeres (szorongásoldók, nyugtatók) és/vagy pszichoterápiás beavatkozás szükséges.

A kutatások szerint a pánikbetegség kezelésében a kognitív viselkedésterápia az egyik leghatékonyabb módszer, az esetek 90 százalékában teljes gyógyulást lehet elérni, valamint hatása hosszú távú, azaz a terápia befejezése után is fennmarad.

A terápia során a beteg megtanulja felismerni és korrigálni a testi reakciói félreértelmezéséből és katasztrofizálásából származó negatív gondolatait, melyek a pánikrohamok megjelenéséért és fennmaradásáért felelősek.

Ezzel párhuzamosan a reális helyzetértékelés kialakítására, az aktuális stresszhelyzet kezelésére és az elkerülő viselkedések leépítésére is sor kerül annak érdekében, hogy a páciens visszatérhessen korábbi megszokott életviteléhez.