Az idegrendszert érintő krónikus betegségek hatékonyabb kezelését szolgálja három magyar intézmény kutatási programja

Egyebek mellett az Alzheimer- és a Parkinson-kór, a demencia, a sclerosis multiplex, valamint az epilepszia kezelése is hatékonyabbá válhat egy most záruló, három hazai intézmény együttműködésével négy éven át zajló kutatási program eredményeinek köszönhetően - derül ki a Pécsi Tudományegyetem MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményéből.

pexels.com


Mint írták, az Emberi erőforrásfejlesztési operatív program (Efop) 1,26 milliárd forintos keretéből megvalósult - klinikai és felfedező idegtudományi kutatásokat magában foglaló - programban a PTE Idegtudományi Centruma, a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház és az Állatorvostudományi Egyetem vett részt.    
A kutatások során a látás, a depresszió, az agyi jutalmazó rendszerek területén, illetve az olyan ismertebb agyi megbetegedések, mint az Alzheimer- és a Parkinson-kór, a demencia, a sclerosis multiplex, valamint az epilepszia kapcsán vizsgálták a gyulladásos folyamatokat.    
A közlemény szerint a négy éven át zajló programnak köszönhetően a gyógyítás területén a betegek hatékonyabb, jobb ellátását szolgáló eredmények is születtek.    
Dóczi Tamást, a PTE Klinikai Központ Idegsebészeti Klinika egyetemi tanárát, a projekt szakmai vezetőjét az epilepsziás betegek körében végzett országos vizsgálat megállapításaival kapcsolatban idézve azt írták: a ma Magyarországon körülbelül 100 ezer epilepsziával élő ember 70 százalékát lehet rohammentessé tenni. A kutatások során azokat a műtéti úton gyógyítható betegeket igyekeztek felkutatni.

Támogasd az oldalt: https://www.patreon.com/bipolarisvilag



Tetszik a hír? Osszd meg ismerőseiddel!






Tetszik az oldal?




Feltöltő: Korcz Attila
Feltölés időpontja: 2021.10.17. 17 óra 50 perc
Forrás: MTI
Kép forrás:

1. kép: egyéb forrás - lásd alt tag - see alt tag





Partner linkek:

Több, mint HACCP: tobbminthaccp.hu

Ne kertelj, kertész vállalkozás:nekertelj.hu